Gathor'Soiron, a domhani jóskártya

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Gathor'Soiron, a domhani jóskártya

Témanyitás  Gemorick on Vas. Márc. 12, 2017 11:54 am

A hatvanhat lapos Gathor'Sorion nagy múltra visszatekintő jóslási forma, olya annyira, hogy még megtippelni sem merik, mikor keletkezhetett. Annyi azonban bizonyos, hogy a neve keverék: torzult faeld és laer szavakból áll össze, az értők szerint a jelentése pedig Beszélő Hullámok lehet.
A közös eredet a Gathhor'Soiron sorsát mindig is meghatározta. A fából készült lapokat ma is kékfából faragják, laederrani üvegberakásokkal díszítik és régen közösen festették faeld és laer mesterek, persze azóta változtak az idők, és mára inkább csak Laederrani szakemberek dolgoznak rajta. Nem rikaság, hogy a drágább és művészibb paklikhoz egy-egy saltusi ötvöst is felkérnek, hogy a nemesfém-részleteket kidolgozza.
Sokan állítják, hogy a Gathor szemfényvesztés és halandzsa, de a Domhani akadémián folyó kutatások ezt újra és újra cáfolják. A lapokon dolgozó mágusok ugyanis kapcsolatot tudnak teremteni a kártyák és a Domhani manaáramlás között, így, bár megbízhatósága mindig kétes, a Gathor'Soiron valóban bepillantást enged a jövendőnkbe.
A komoly mágikus és művészi munka azonban nem lenne kifizetődő, ha az alkotók nem kérnék meg érte az árát: a legegyszerűbben díszített paklik alaphangon 10 000 aranynál kezdődnek, és időnként csak a 44 lapos, szűkített változatot tartalmazzák. Utóbbiról a legtöbben esküdöznek, hogy a használata többet árt mint használ. Hogyha jóslásból szeretnénk megkeresni a kenyerünket, érdemesebb beruházni egy komolyabb paklira.
Domhanon jelenleg három kártyafestő műhely üzemel, ezek közül kettő a Központban, egy pedig a Peremkerületek egyik eldugott házának alagsorában.
Ha szeretnénk beszerezni magunk is egy saját paklit és nem akarunk fizetni valaki másnak, hogy vesse ki helyettünk, az alábbi árakért szerezhetjük be a különböző készleteket:

44 nagy lapos kis Gathor'Soiron, festetlen: 10 000 arany
66 lapos Gathor'Soiron, festett: 13 000 arany
66 lapos Gathor'Soiron, festett, gyöngyházberakással: 15 000 arany
66 lapos Gathor'Soiron, festett, féldrágakő berakásos: 22 000 arany
66 lapos Gathor'Sorion, festett, drágakőberakásos, aranyozott: 31 000 arany

A jóskártya vetése rendkívül egyszerű. Az olvasó véletlenszerűen kihúz három lapot, majd jobbról indítva felfordítja őket. Ügye számára mindig a középső lap bír kiemelt fontossággal.



A 66 lapos Gathor'Sorion lapjainak jelentése:

1. A Három hold:
Domhan tiszta éjjeli egén látszó három hold  hosszú, töretlen békét és nyugalmat szimbolizál.
Fejjel lefelé: A kártya így valamiféle láthatatlan nyugtalanságra, levegőben keringő feszültségre figyelmeztet, ami könnyen súlyosbodhat.

2. A Sárkányszem:
A kártya egész felületét sötét pikkelyek fedik, csak a sárgásan villogó sárkányszem töri meg a mintájukat. Ennek a kártyának a felbukkanása magasabb hatalom közbenjárására hívja fel a figyelmet. Ez lehet mind emberi, mind természetfeletti.
Fejjel lefelé: A sárkányszem így arra utal, hogy ügyünket senki az ég világon nem követi figyelemmel. Lehet ez aggasztó előjel, vagy épp megkönnyebbülést hozó hír, küldetésünktől függően.

3. A Galamb:
A domhani háztetők felett reppenő fehér jószág a szerencse hírnöke. Persze, mint olyan, nem teljesen megbízható és nem hagyatkozhatunk csak rá, ha abban reménykedünk, hogy feladatunkat sikeresen végre tudjuk hajtani.
Fejjel lefelé: Mint ahogy a fordítva repülő galamb sem jut túl sokáig, az olvasó is lekoppanhat a balszerencse sziklafaláról, ha nem vigyáz.

4. A Kékfaág:
A lapon ábrázolt türkiz színű leveleket billegető gally a lelki elmélyülésre, a magunkban való kutatásra hívja fel a figyelmet. Ha az osztásban előkerül, sejthetjük, hogy az összefüggéseket csak akkor láthatjuk meg, ha magunka mélyedünk. Átvitt értelemben gyakran utalhat a faeldekre is.
Fejjel lefelé: Így a kékfaág arra figyelmeztet, hogy nincs időd álmodozni: a töprengéssel vesztegetett percek könnyen végzetesek lehetnek.

5. A Dögkút:
A kártyán sötét mélységben különböző holttestek keverednek, felettük bódult rovarfelhő száll. A dögkút általában átvitt értelemben jelzi a halált, rothadást, szellemi és lelki fertőt, mélységes züllést.
Fejjel lefelé: A fejjel lefelé felcsapott Dögkút felhívás arra, hogyha teljesíteni akarjuk a küldetésünket, mélyebbre kell vájnunk a mocsokba, mint szeretnénk: nem árt, ha magunk mögött tudjuk hagyni a viszolygásunkat, átmenetileg félretenni az emberségünket.

6. A Tomboló fenevad:
A képen tökéletesen felismerhető egy sötétségből előtörő, eltátott pofájú Laestat. A Tomboló olyan veszélyt jelez, amit így vagy úgy, de mi hoztunk a saját fejünkre. Gyakran szimbóluma még a jogos haragnak.
Fejjel lefelé: így a kártya attól óv, hogy ne engedjük a dühöt, haragot felülkerekedni magunkon, mert annak beláthatatlan következményei lesznek.

7. A Mosolygó Laer:
A kártyán ábrázolt vidám, hárfás alak állandóan vigyorog, de az árnyékában egy vadállat rejtőzik. Ez a kártya törékeny, rövidéletű békét jelez, amit egy rossz mozdulattal tönkretehetünk. Időnként magára a Laer népre utal.
Fejjel lefelé: Valaki vagy valami hamis biztonságérzetben akar ringatni minket. Jobb lesz éberen figyelni a jeleket.

8. A Jég Választottja:
A kártya csaknem tejes egészében kékesfehér, egyetlen apró, fekete alak áll az előterében. A Jég választottja a passzivitás, stagnálás jelzője, ami mozdulatlanságra és tétlenségre int. Az Ark’Seguthokra is utalhat.
Fejjel lefelé: A Jég Választottja így fenyegető, mint egy hirtelen megindult gleccser: olyan veszélyt jelez, amire senki nem számított volna.

9. Az Áldozótemplom:
A zöld dzsungel előtt látszó hatalmas, piramisszerű építmény rendszerint a spirituális kapcsolatok fontosságára hívja fel a figyelmet, esetleg a vallásra, mint  motivációs erőre az ügyünkben. Gyakorta szimbolizálja a Kromatokat.
Fejjel lefelé: A fanatizmus és vallási őrjöngés előjele így kihúzni a lapot.

10. A Sárga Lovas:
A háttérben arany füvet lengető pusztaság, elől egy szarvas lovon közelítő harcos látszik, mindkét kezében karddal. A Sárga Lovas a szemből érkező nyilvánvaló fenyegetés jelzője, időnként a Kadmetek megszemélyesítője.
Fejjel lefelé: A Sárga Lovas fejjel lefelé arra utal, hogy az olvasó félreismert valakit vagy valamit, érdemtelenül vetette belé a bizalmát: az illető talán árulásra készül.

11. A Sziklaember:
A Sziklaember szürke hegyek háttere előtt látszó szítelen, szögletes alak. Megjelenése az elvek és szilárdság fontosságát hangsúlyozza ki. Esetenként a saltusiak megjelenésére mutathat.
Fejjel lefelé: Így a lap arra figyelmeztet, hogy a rugalmatlanság könnyen a vesztünket okozhatja az adott helyzetben.

12. A Portál:
A kártyán egy portálkapu eltéveszthetetlen képe látszik. Leggyakrabban arra utal, hogy két világnézet vagy nézőpont ütközik. A végeredmény nem mindig békés.
Fejjel lefelé: Beolvadást, teljes asszimilációt jelent.

13. A Földpikkely:
A képen vetődéses talaj látszik, lapos, félkör alakú sziklákkal. Leggyakrabban úgy olvassák, mint a stabilitás és a védelem szimbólumát, de jelenthet csendes visszavonulást is.
Fejjel lefelé: Védtelenségre és kiszolgáltatottságra figyelmeztet, amit talán mi magunk sem vettünk észre időben.

14. A Bot és Kard:
A kártyán egy sárkánnyal díszített pálca és egy kétélű, ívelt szablya csap össze világos háttér előtt. Jelentése: közelgő vagy épp bekövetkezett vallási ellentétből adódó összecsapás, amiből nehéz győztesen, még nehezebb békésen kikerülni.
Fejjel lefelé: Így a Bot és Kard arra int, hogy kerüljük a nézőpontbeli súrlódásokat idegenekkel, hagyjuk magunk mögött a vallási meggyőződésünket.

15. A Patkány:
A festett kis rágcsálót ábrázoló kép némileg vészjósló: a háttér mocskos csatorna, a teremtmény lábánál véres zsigerek. A Patkány leggyakrabban az elrejtett, sötét titkok szimbóluma, amiknek felderítése fontos lehet a számunkra.
Fejjel lefelé: A fordítva felhúzott Patkány arra mutat, hogy hamarosan lelepleződnek a saját kis titkaink

16. A Máguskirály:
A kártyára festett nagy szakállú, színpompás köpenyt viselő, szőrös, hosszú fülű férfi régi Domhani mesék alapja. A kártyában a pozitív mágikus támogatás szimbóluma, időnként a hihetetlen, csodás események hírnöke.
Fejjel lefelé: Csalódást és mágikus bukást jelöl, főleg mágiahasználók félhetnek, ha így csapják fel a lapot.

17. Az Erszény:
A képen bíbor háttér előtt finom bársonyból készült, dagadó erszény látszik. Leggyakrabban arra utal, hogy az ügyünkben fontosak az anyagi motivációk, az önös érdekek.
Fejjel lefelé: így tűnik fel igazából az anyag csücskén, a vörös pöttyök alkotta apró folt, ami bizonyos megvilágításban vérnek tetszik. Arról suttog, hogy a küldetésben az anyagiasság könnyen végzetes eredménnyel járhat számunkra.

18. A Levágott ujjak:
Száraz, szikes földön három, görbe levágott ujj látszik ezen a képen. A mondanivalóját leginkább szükséges, személyes áldozatnak fordítják.
Fejjel lefelé: Így a kártya a felesleges hősködés, a túlzott vakmerőség árára hívja fel a figyelmet.

19. A Féregfa:
A kártyára megdöbbentő részletességgel lefestett borzalmas szörnyfa mondanivalója egyértelmű: A féregfa gyümölcse elpusztítja azt, aki megeszi, majd a tetemet tápanyagnak használva újra kinő. A Halál látszólagosságra, a feltámasztottak veszélyeire int a lap.
Fejjel lefelé: Így a Féregfa arról suttog az értő olvasónak, hogyha a látszólagos pusztuláson és vereségen túlteszi magát, akkor minden eddiginél nagyobb dicsőségben kerülhet vissza az őt megillető helyre.

20. A Füves Domb:  
A képen egyszerű, pázsittal borított domb látszik, amibe keskeny, vágott nyílás vezet. A kártya arra utal, hogy az ősök tudásában és a múltban kell keresnünk a válaszokat a felmerülő kérdéseinkre.
Fejjel lefelé: A Füves domb megfordított képe arra int, hogy erősen ragaszkodjunk a jelenhez, ne hagyjuk magunkat eltéríteni tőle.

21. A Fulgurit:

A villámüveg göcsörtös képe egyrészt utalhat arra ez elemi erőre, ami létrehozta, másrészt egy hirtelen bekövetkező eseményre, amit az előnyünkre fordíthatunk.
Fejjel lefelé: A Fulgurit fordítva felcsapva a tehetetlenség szimbóluma, az elemeknek való kiszolgáltatottságot jelképezi.

22. A Boroskehely:
A gyönyörű, díszesen faragott serleg megjelenése rendszerint arra utal, hogy eltértünk a számunkra kijelölt útról, elvesztettük a célt a szemünk elől.
Fejjel lefelé: A fejjel lefelé fordított kehely a céltudatosság és a ravaszul forgó ész jele

23. A Gyertya:
A tökéletesen sötét háttér előtt megjelenő gyertyaláng egyszerre a remény és a kivezető út jelzője.
Fejjel lefelé: Ha így tartjuk a kártyát, könnyebb észrevenni az apró fényudvarban nehezen kivehető fahasábokat. A Gyertya így arra figyelmeztet, hogy apró lángból bármikor, könnyedén tűzvész kerekedhet.

24. Az Ezüst Hal:
A kristály tiszta folyóvízben gyorsan cikázó hal olyan lehetőségre hívja fel a figyelmet, amit borzasztó nehéz megragadni, de a jutalom megéri az erőlködést. Időnként a vízmágia megjelenéseként is szokták értelmezni.
Fejjel lefelé: Így a kártya a csalóka látszatra figyelmeztet, ami ugyan úgy megtéveszti a szemet, mint a fénytörés.

25. A Tollasmedve:
A kártyán egyértelműen nem egy állat látszik, hanem egy hatalmas emberi alak, vállán nehéz bundával, amiből tollak merednek elő: Sokan Kadmor, a kadmetek istenének megjelenéseként értelmezik, de a kártya a vakmerőséggel határos bátorság fontosságára int.
Fordítva: A Tollasmedve az elbizakodottságból adódó kudarc megjelenítője is lehet fordított pozícióban.

26. A Megnyúlt Árnyék:
A kártyára egy egyenetlen kőfalat festettek, amire hosszú, eldeformált árnyék vetődik. Az alak kezében kivehető a kés. A lap egy még távoli veszélyre figyelmeztet.
Fordítva: Az árnymágiára utal így a lap, mely lehet ártó szándékú, de az olvasó saját képességeire is utalhat

27. Az Opálgömb:
A kristálygömb, ami a képen látszik kavargó színekből és kusza foltokból tevődik össze, így a nehezen belátható jövőt jelzi, amiből a felbukkanó képek könnyen lehetnek becsapósak.
Fejjel lefelé: Fordítva a lap arra mutat, hogy érdemes minden apró részletnek figyelmet szentelnünk, a gömb ragyogása pedig esetenként a fénymágiára is lehet utalás.

28. A Bányász:
A képen egy csákánnyal felszerelt férfi látható, aki épp utat vág magának egy cseppköves barlang falában. A kártya mondanivalója, hogy töretlenül, minden nehézséget vállalva kell haladni a cél felé.
Fejjel lefelé: A bányász így a föld alatt csapdába esve bolyong, bármilyen erőfeszítéseket tesz is, a szabadulást saját kezével nem idézheti elő.

29. A Varázslónő:
A Máguskirály párja a lapok között. A kártyára egy dölyfös és gyönyörű asszonyt festettek, nyakában csillogó kővel, sötét ruhában. Leggyakrabban mágikus akadályt, ellenünk irányuló ártó szándékot jelez.
Fejjel lefelé: Megbízhatatlan, de átmenetileg hasznunkra váló szövetségest jelenít meg ilyen módon a Varázslónő lapja

30. A Leprás:
A képen botladozó mocskos, gézbe félig betekert alak leggyakrabban húsmágiára, annak is a károsabb fajtájára figyelmeztet, de jelenthet még konkrét betegséget, esetleg fertőző, lelki ragályt.
Fejjel lefelé: A leprás így arra mutat, hogy szembe kell néznünk valamivel amitől zsigerből irtózunk, főleg, mert a megfutamodás gyakran egyet jelent a bukással

31. Aranyhalom:
A lapon egy hatalmas dombnyi csillogó érme látható, ami sokszor utal a küldetés végén az olvasóra váró jutalomra.
Fejjel lefelé: Véres pénz, időnként egyenesen a lapokat kutató fejére kitűzött vérdíjat is jelölheti

32. A Fehér hullám:
Ezen a kártyán légies, kékesfehér, áttetsző áramlat csap át egy kitárt karú alakon. A fehér hullám a manát szimbolizálja. A Jóskártya igazi értői szerint ez a lap arra ösztönöz, hogy figyelmedet inkább a másik két kártya felé fordítsd.
Fejjel lefelé: a Fehér Hullám így lelki összeszedettségre buzdít: közelít az akaraterő próbája.

33. A Viaszbáb:
A képen látható olvadozó alak végtagjaira mintha vékony fonalak tekerednének. Ez a lap leggyakrabban ártó, háttérben ügyködő hatalomra figyelmeztet.
Fejjel lefelé: A Viaszbáb megfordítva arra mutat, hogy bár azt hisszük, ura vagyunk a saját tetteinknek, valaki más irányít bennünket.

34. A Lenyúzott bőr:
A lapra egy fára felakasztott, lenyúzott és kikészítésre váró farkasbunda látszik, ami arra utal, hogy miféle végzet vár ránk, ha a jövőben feladjuk saját magunkat, meghunyászkodunk a látszólagos kényszer előtt.
Fejjel lefelé: A fordítva felcsapott Lenyúzott Bőr arra int, hogy mennyire fontos az adott helyzetben saját valód álcázása

35. A Réztükör:
A kártyára egy terméskő falról lógó sárgarézből készült tükröt festettek, aminek felületén elmosódott árnyak látszanak. Az olvasót a lap figyelemre inti, mert hamarosan lelepleződhet valakinek vagy valaminek a valódi természete
Fejjel lefelé: A megfordított réztükör esetében a homályos képeken van a hangsúly: arra figyelmeztet, hogy a jelen esetben a ködös elképzeléseink tévútra vihetnek

36. A Fekete Köpeny:
Az egész lapot betöltő hullámzó, fekete anyag a titkok szimbóluma. Lehet ez saját titok, vagy valaki másé.
Fejjel lefelé: A kártya így arra világít rá, hogy valami fontosat igyekeznek elleplezni előle.

37. A Kékacél:
A képen egyetlen, kékes színezetű vasércdarab látható. Mondanivalója egyszerű: a mágia használatától int a jelen esetben.
Fejjel lefelé: A kártya fordított helyzetben inkább egyfajta gátat, kényszerű korlátozást jelenít meg, amit küzdelemmel nem valószínű, hogy fel lehet oldani.

38. A Repülő sárkány:
A kártyára egy fehéres-kékes, kecses teremtményt festettek, ami magasan a felhők felett szárnyal: a sebessége nyilvánvalóan hatalmas. A kártya ennek megfelelően arra int, hogy az olvasó számára a sietség mennyire fontos a jelenlegi helyzetben.
Fejjel lefelé: Az így kihúzott lap azt hangsúlyozza, hogy ne siessük el a dolgokat, jobb lesz mindent még egyszer átgondolni

39. Az Őrült:
A lapra egy kóchajú, zavartan botorkáló fiatal lány képét festették, aki egy napfényes rétről sétál be a sűrű erdőbe. Az Őrült lap mondanivalója, hogy messzire eltért az olvasó a kijelölt útról, a választás, amit meghozott, rossz volt.
Fejjel lefelé: Az Őrült így majdnem a megfelelő úton jár, csupán nem szentel elég figyelmet az ügyének egyetlen, lényeges részletére. Azt az ösvényt kell megtalálnia és bejárnia.

40. A Harcos:
A Harcos alakja vérvörös ég előtt rajzolódik ki. Kezében kétélű bárdot tart, üvöltve ront rá a háttérben alig kivehető ellenségeinek hordájára. A lap elég egyértelmű üzenettel bír: Ez most a harc és nem a töprengés ideje.
Fejjel lefelé: Így a kártya az elkerülhetetlen, de reménytelen küzdelemre utal.

41. Az Inkvizítor:
A képen megjelenő tunikát viselő alaknak az arca árnyékban marad, de a kezében tartott bot egyértelművé teszi a kilétét. A kártya mondanivalója, hogy vak próbálkozások helyett kérdésekkel kell előre jutni az adott úton.
Fejjel lefelé: A fordított Inkvizítor arra figyelmeztet, hogy túl sokat tudtál meg valamiről, ami akár komolyan fenyegetést is hordozhat magában.

42. Az Oltárkép:
A kártyán egy szobor jelenik meg, ami félig emberi, félig sárkányalakot ölt. Mögötte a homályban térdeplő alakok látszanak. Az oltárkép isteni beavatkozásra, segítségre utal.
Fejjel lefelé: Az oltárkép így egyértelmű veszélyjelző. Az olvasó magára haragított egy halhatatlant, akinek a bosszúja nem késik sokáig.

43. A Mészáros:
A képen egy döbbent, térdre rogyott férfi látható, aki a saját kezéről csöpögő vért nézi. A kártya leggyakrabban arról suttog, hogy az olvasó maga az oka egy katasztrófának, a saját múltbéli döntései következménye a saját nyomorúsága, és az ő kezén szárad az esetleges áldozatok vére.
Fejjel lefelé: Így a mészáros a harci őrjöngés, a kontrollálhatatlan düh jelzője, ami leggyakrabban figyelmeztetésként jelenik meg.

44. Az Orvgyilkos:
A lapon megjelenő sötét alak (akinek csak a mosolyából elővillanó fogai látszanak élesen) átvitt értelemben -de szó szerint is- jelenthet hátbatámadást, gyilkos szándékot.
Fejjel lefelé: A lap így arra utal, hogy a siker érdekében az olvasónak kell inkább a ravaszsághoz és a csapdákhoz folyamodnia a tisztességes harc helyett.

45. A Kések és Tőrök:
A kártyán sorban, vörös posztóra kiterítve látható egy féltucat penge, mind igen míves, szép darab. A lap jelentése, hogy az adott küldetés során sokkal inkább a finom, óvatos munka lesz célravezető.
Fejjel lefelé: A lap így békére int, háttérbe húzódásra, de figyelmeztet, hogy maradj felkészült és ne hagyd őrizetlenül a hátad.

46. A Három Pók:
A hatalmas pókhálón dolgozó vörös, fekete és fehér ízeltlábú az intrikákra, ravaszkodásokra, diplomáciai vargabetűkre figyelmeztet, amik könnyen végzetes csapdákat rejthetnek.
Fejjel lefelé: A Három Pók így arra bíztat, hogy a bestiák mérgéről tudomást sem véve vágj  keresztül az összes finomkodó, aljas szálon, és brutális egyszerűséggel tegyél pontot az ügy végére.

47. A Gyík:
A képen az látszik, amint egy zöld gyík a farkát hátrahagyva épp eltűnik egy repedésbe. A lap üzenete egyértelmű: Vonulj vissza, menekülj, hagyj hátra mindent, amire nincs feltétlenül szükséged.
Fejjel lefelé: Így a gyík fejvesztett menekülés helyett inkább okos csapdát állítva próbálja átverni az ellenfelét. A lap arra int, hogy ne becsüld le a látszólag sérült, megvert ellenfelet sem.

48. A Rácsok:
A lapon vaskos acélrácsok mögött kuporgó alak látszik a félhomályban. A lap valamiféle gátra, nehezen áttörhető falra utal.
Fejjel lefelé: A félreértelmezett rabságra utal így a lap. Ilyenkor jobb ha átgondolja az olvasó, hogy amit ő korlátnak érzett, az nem-e védelmi vonal inkább.

49. A Pajzs:
A kártyán két, tagbaszakadt, páncélos harcos áll, akik kezükben pajzzsal védelmezik egymást. A Pajzs arra utal, hogy az adott helyzetben szükségünk van egy megbízható szövetségesre.
Fejjel lefelé: A lap így arra figyelmeztet, hogy túlzottan támaszkodunk egy személyre, aminek lehet, hogy mindkettőnkre káros következményei lesznek.

50. A Szerető:
A képen egy gyönyörű, vörös ruhás hölgy sétál egy rózsakertben. A lap rendszerint olyas valakire utal, aki az olvasó vagy az osztás egyik alakja számára fontos személy.
Fejjel lefelé: Így a kártya egy ámító, rosszindulatú személyre utal, aki egyértelműen kihasználni próbálja az olvasót.

51. A Lázongók:
A képen máglya visszfényében látunk egy kőhalmon álló fiatalembert, előtte fegyveres tömeg hullámzik. A kártya mondanivalója, hogy ha kell, szembe kell fordulni megszokott elvárásokkal és törvényekkel, hogy előrébb jussunk.
Fejjel lefelé: Így arra int a lap, hogy az ügy, amiért harcolunk, nem olyan tiszta, mint első ránézésre gondolnánk.

52. A Temetődomb:
Ez a kártya, a szürke felhők előtt meredező síremlékekkel, a halál egyértelmű és megmásíthatatlan jele. Értelme nagyban függ a többi kirakott kártyától.
Fejjel lefelé: Így a halál múltidőbe kerül és egy régen bekövetkezett, a jelenre kiható eseményre utal.

53. Az Aranylánc:
A lapon kék háttér előtt dísztelen, aranyból kovácsolt láncszemek kapaszkodnak egymásba. Erős kötődést, kapcsolatot jelent, ami egyben támasz is.
Fejjel lefelé: Így a lánc olyan kötődésre utal, ami hátráltat, visszahúz minket.

54. A Vihar:
Sötét fellegek, forgószél, tőből kicsavart fák látszanak ezen a képen. A vihar mindent feldúl és elpusztít, de ezáltal egy új kezdetre ad lehetőséget.
Fejjel lefelé: Így a lap a zavarosban halászásra buzdít, arra emlékeztet, hogy a káosz  mennyi mindent képes elfedni.

55. A Törött kard:
A képen egy kicsordult, három darabra törött kard fekszik a fűben, amely a próbálkozásaink valószínű kudarcára utal.
Fejjel lefelé: A kártya így arra int, hogy a teljes kiszolgáltatottságban is fegyverünk lehet a találékonyság, mindig van mit fordítani az ellenfeleink ellen.

56. A Hajnal:  
A dombokon átbukó sápadt nap rendszerint a váratlan segítség vagy a hirtelen megvilágosodás hírnöke.
Fejjel lefelé: A tévedés, a csalatkozás az ami vár ránk, ha a Hajnal fordítva jön ki.

57. A Tükörkép:
A félig foncsorozott üvegbe olvadt női alak furcsa, misztikus képe uralja a lapot. A jelentése, hogy a válaszokat, amiket keresünk, nem ezen a világon fogjuk meglelni.
Fejjel lefelé: Így a lap egy csalóka nyomra, félrevezetésre próbál figyelmeztetni.

58. A Vadászkopó:

A képen látható eb valahol a domhani farkasok és a Laederrani kaptárfosztók között áll fél úton. A földet szimatolja, a háttérben rendkívül sűrű erdő látszik. A Vadászkopó lapja a keresés, nyomkövetés fontosságára próbál figyelmeztetni.
Fejjel lefelé: ha a Kopó fordítva jelenik meg, tudhatjuk: elvesztettük a nyomot, amit követtünk.

59. A Szarvas:
A fenséges, koronás vad épp egy csalitoson szökell át a kártyán. Ő szimbolizálja az áldozatunkat, a célpontunkat, a kutatásunk célját. Jelentése rendszerint a többi laptól függ.
Fejjel lefelé: A kártya így erősen jelentést vált: Arra figyelmeztet, hogy vadász helyett immár mi váltunk a vaddá.

60. A Bíró:
A képen egy vén domhani látszik, aki egy sziklaszirten áll, alatta homályos alakok, kezében vaskos fóliáns. A bíró a rajtunk kívül álló döntés, a törvények szimbóluma.
Fejjel lefelé: Egy fontos, általunk meghozandó, nehéz döntésre int, aminek sorsfordító következményei lehetnek.

61. A Zárt ajtó:
Ha ez a lap, a komor, csukott acélajtójával megjelenik, a jóslást nincs értelme folytatni. Jelentése: A jövő részbeli ismerete is súlyos vészt hoz az olvasóra.
Fejjel lefelé nincs külön jelentése.

62. A Kulcsőrző:
A képen látható ősz alak, egyik kezében karddal, másikban egy ódon kulccsal arra int, hogy térj vissza a kezdetekhez, keresd fel azokat akik tanítottak, kérj tanácsot a régi mesterektől.
Fejjel lefelé: A lap így arra utal, hogy az összes válasz ott van a fejedben, csak elő kell tudnod csalogatni.

63. A Magányos Fáklya:
Ez a lap erősen hasonlít A Gyertyához, de mondanivalója sokkal sötétebb. Ha a Fáklya előkerül, az arra utal, hogy utadon senkire nem számíthatsz, teljesen egyedül vagy.
Fejjel lefelé: A fáklya így arra utal, hogy mint fény a rovarokat, úgy fogod vonzani magadhoz a bajt az utadon.

64. A Könyvtáros:
A képen látható büszke, idős hölgy, kezében tekercs halommal, arról suttog az olvasónak, hogy az adott küldetés során szüksége lesz az ősi tudásra, népének tudományaira, és ragaszkodjon erősen a hagyományokhoz.
Fejjel lefelé: A kártya mondanivalója így egészen ellentétes. Arra int, hogy felejtsünk el mindent amit eddig tudtunk egy adott tárgyról, mert az előítéleteink könnyen megvakíthatnak.

65. A Hős:
Az ellenfele levágott fejét a magasba emelő győzedelmes alak a Hős gyakran látni vágyott kártyája. Ez a lap egyértelműen előrejelzi a győzelmünket.
Fejjel lefelé: ha a hős fordítva jelenik meg, a dicsőség ugyan úgy érvényben marad, viszont ára lesz, méghozzá nagy.

66. Az időfonók:
A képen öt légies, szinte kivehetetlen alak lebeg, ujjaik között csillogó fonalakkal. Ők az időfonók, a domhani Jóskártyák hatvanhatodik lapja. Jelentésük egyértelmű: sorsod elrendeltetett, nem tehetsz ellene semmit.
Fejjel lefelé: Így a fonók meghagyják a választás lehetőségét, van esély arra, hogy elkerüld a végzeted.
avatar
Gemorick
Admin

Hozzászólások száma : 146
Tartózkodási hely : Saltusi Torony

Karakterlap
Név: Gemorick Tranavalos
Rang: Saltusi Lovagrend nagymestere
Mana:
1200/800  (1200/800)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.