Öntödék és Kovácsműhelyek

A Városi déli felén sosincs igazán sötét. Éjszaka avatatlan szemlélő számára azt a látszatot keltheti a rengeteg, alacsony, palatetős épület, minthogyha lángokban állna. Erről természetesen szó sincs, csupán a város ezen részét öntödék és kovácsműhelyek foglalták el, ahol éjszakára sem áll le a munka. A kovácsok és inasaik váltásban dolgoznak, elégre ha egyszer felmelegítették a kékvasat, akkor jobb szeretik még melegében ötvözni, edzeni, formázni, vagy amire épp szükség van. Ezért állnak tehát a mesterek házai errefelé, ahol a családjukkal és inasaikkal együtt élnek, nehogy véletlenül ötven lépésnél nagyobb távolságra kelljen lakniuk a műhelyeiktől.
A kerületben a zaj és a füst jóformán állandóan megüli a levegőt. Üllők és kalapácsok csendülése, fújtatók dohogása, fém csörömpölése vegyül a forró víz sziszegése és az állandóan égő tüzek pattogása közé. Mivel a legtöbb épületnek nincs rendes szellőzése, gyakran még az utcát is ellepi a sűrű, fekete füst, ami minden arra járónak sikeresen kimarja a szemét, már hogyha nem helybeli- a saltusi kovácsokról sokan rebesgeti, hogy az elmúlt évszázadok alatt második, átlátszó szemhéjat növesztettek maguknak, különben semmi nem magyarázná, hogy bírják ki ilyen körülmények között.
Az utcák erre sokkal girbegurbábbak, és rendetlenebbek, mint a város belső kerületeiben. A műhelyek elé időnként nagy kupacokba salakot, szenet vagy kátrányt hordanak össze, és a figyelmetlen járókelő könnyen ráfázhat, ha bármelyikbe beletrappol. Pláne, ha még forró.
Bár a körülmények nem indokolnák, mégis nagy a forgalom. Rengeteg ifjú saltusi lődörög erre: nagy részük lovag növendék, akik árgus szemekkel lesik első fegyverei készítését. Gyakoriak az idősebb fejvadászok is, akik munícióért, vagy pár gránátért érkeznek, de persze azok a polgárok is ide jönnek, akiknek elromlott a zsebórájuk. Az utcákon való közlekedést mégsem ők nehezítik meg, hanem a nyersanyagot szállító ökrös szekerek, amik vassal, ólommal, rézzel, puskaporral és ezüsttel látják el a műhelyeket.