Lance Lotter

Név: Lance Lotter
Nem: férfi
Kor: 34 év
Faj: ember
Foglalkozás: gunslinger
Ország: Amerikai Egyesült Államok
Kinézet: sötéthajú, szakállas férfi, aki többnyire vadnyugati stílusban öltözködik
Jellem: Precíz, művelt. Fájdalmait inkább megtartja magának. Nem hisz a békében, ehhez kapcsolódik a mottója: „A béke nem más, mint fegyverszünet két háború között.” A humora szarkasztikus.
Felszerelés:
- egy kopott válltáska


- egy kékacélból készült rövidkard


- két kékacél revolver (személyre szabott, egyedi gyártás, modernizált K-Remington 1858-modell), hozzá több tárnyi kékacél lövedék

Gunslinger… A szótári definíció: „egy alak, aki pisztolyt forgat”. Illett is ránk ez a név. Üdv. Lance Lotter vagyok, az utolsó gunslinger. Ha fizetsz nekem egy sört, mesélek valamit.

A faterom igazi katonai muksó volt, aki szerette volna, ha mind a három fia fényes pályát fut be apuci szakmájában. Kilógtam a bátyáim közül. Renegát voltam, aki nem volt hajlandó eltűrni, hogy csak azért csesztesse egy muksó, mert magasabb a rangja. Mikor pofán vágtam az elöljárómat, majd szétrúgtam a seggét, eljárást indítottak ellenem. Hirtelen én lennem a Lotter-klán feketebáránya. Komoly büntetésre számítottam, és hogy őszinte legyek, szartam is bele az egészbe. Nem voltam katonának való. Illetve nem. Nagyon is katona voltam. De nem bírtam elviselni, ha a feljebbvalóim hülyék. Nem engedelmeskedem seggfejeknek, na. Nekem nem elég a tapasztalat a tisztelethez. Azt ki is kell érdemelni. Ezért is jött kapóra, amikor meghívást kaptam egy új katonai egységbe, a Gunslinger Unit-ba.

Addig nem foglalkoztam a világunk felett lebegő portállal, se a varázslással se semmi hasonló szarsággal. Az igazság az, hogy megpróbáltam távol maradni a hókuszpókusztól. De tartozom egy pici vallomással: féltem is tőle. Nekem nincs varázshatalmam, és tudomásom szerint a családból senki nem hajlamos rá. De ez nem jelentette azt, hogy ne tudnék szétrúgni pár mágussegget, ha úgy hozná a szükség.

Szóval, ejtették a vádat, cserébe pedig átkerültem a Gunslinger Unitba, melybe a hozzám hasonló tiszteletlen, de jó katonák kerültek. Nem voltunk sokan, úgy tizenketten-tizenhárman… de otthon éreztem magam a „falkában”. Mert így neveztek bennünket, szlengből. A kormány titkos farkasai voltunk, akiknek egyetlen melójuk akadt: levadászni azokat a mágusokat, akik hozzánk hasonlóan megtagadták a rendszert, illetve az „illegálisan Földön tartózkodó külvilágiak begyűjtése”. Kaptunk az államtól ehhez szükséges felszereléseket, és kiképzést is. Egy új harci gyakorlatot csináltunk végig: tanultunk kardforgatást, pisztolyforgatást, illetve ezek ötvözetéből hoztuk létre saját harcmodorunkat. A fegyvereink kékacélból kovácsolt szépségek voltak. Páncélokat nem kaptunk, mert az „túl feltűnő” lett volna egyes fejesek szerint. Egyébként igazuk lett. Sokat lassított volna rajtunk a páncélzat.

Ha már Gunslinger Unitnak hívtak bennünket, a megjelenésünket is ahhoz igazítottuk. Cowboyosan öltöztünk fel, karimás kalappal, töltényövvel és minden kellékével. Úgy gondoltunk magunkra, mint egyfajta lovagi rendre. Akinek szent feladata van. Így már sokkal könnyebb volt szembenézni a fegyvertelen célpontokkal, és meghúzni a ravaszt. Persze ide is beütött a krach, ami a gunslingerek végét jelentette.

Egy alkalommal túl későn kaptunk értesítést. Csak annyit tudtunk, hogy a célpont bemenekült egy házba Topekában, Kansasben. Engedélyünk volt nem csak azokat likvidálni, akik hátat fordítottak a kormánynak, vagy illegálisan tartózkodnak nálunk, hanem a bújtatóikat is. Rájuk robbantottuk az épületet, a túlélőket pedig hazaárulás miatt kivontuk a forgalomból. Kiderült, hogy abban a házban volt az elnök egyik kislánya is. Ő bújtatta a mágust. Túl későn jött a visszavonulásra felszólító parancs, és addigra már kifolyt a szar a tányérra. A feletteseink persze nem ismerték be, hogy ők követték el a hibát, és ránk kentek mindent. Hogy mi szándékosan megtagadtuk a parancsot, és szétlőttük a házat. Mondanom sem kell, hogy hazaárulással vádoltak meg bennünket, és a csapat minden tagját kivégezték. Engem kivéve.

Apám közbenjárásával enyhítették a büntetést. Nem kinyírtak, hanem csak száműztek… a világból. A VILÁGBÓL, ÉRTED?! Kizártak a kicseszett Földről! Át kellett vonulnom Domhamba, a vegyes felvágott világba! A fegyvereimet elkobozták, de később a domhami hatóságok elintézték, hogy átcsempésszék őket új szállásomra. Ja, igen, ezt nem is meséltem…

A domhami rendőrség ismerte a történetemet, és mikor véletlenül besegítettem nekik egy bűnöző elfogásában, megszerezték a megfelelő okmányokat, és engedélyezték, hogy a gunslinger munkámat Domhamban folytassam, mint független rendőrbíró. A közreműködésünk gyümölcsözőnek bizonyult. Az én módszereimmel sok alvilági figurát dugtam rácsok mögé. Persze így sem tökéletes minden, hisz a domhamik sok esetben, hogy is fogalmazzak… elvontabbak, mint a Földön élő emberek. Már lassan két éve, hogy itt szolgálok, és volt már szerencsém nyomozásaim során eljutni más világokba is. Fura ezt kimondani, de… elkezdett érdekelni a kultúra. Ami csak azért poén, mert eddig szartam rá. Utáltam olvasni, nem érdekelt semmi ilyesmi… egészen idáig. Egy ideje megállás nélkül olvasok mindenféle témában, és rácsodálkozok a világok titkaira.

Miközben jelen sorokat írom, épp újabb megbízásra várok. Ki tudja, hová kallódom legközelebb? De úgyis megtalál majd a háború, hiszen nem létezik béke. Csak fegyverszünet két háború között.

Kedves Lance Lotter!

Nagyon örülünk, hogy újra itt vagy és máris feltöltötted az Előtörténetedet.
Az oldalon bekövetkezett változások közül pár azonban téged is érint, erről egy privát üzenetben kaptál már némi tájékoztatást.
Reméljük nem okozunk nagy kellemetlenséget.
És még egyszer köszönjük, hogy kitartasz mellettünk.

Üdv:
Severtir, Az Apró Szerencsék Felemelkedettje