Ark'Seguthok

Alapismeretek:

Faj: Ark'Seguth
Származási világ: Seguth Andut
Főváros: -
Népesség (kb.):  4 millió körül
Államforma: Törzsek
Vallás: nincs
Mágikus képességek: Jégmágia
Megjelenés: Általában 190-200 centi magasak, bőrük sápadt, fehér-szürke márványos esetenként. Hajuk színe fehér és fakószürke között mozog. Testalkatuk inas, szikár.
Várható életkor: 140-150 év

I. Földrajz és természeti adottságok

Nagyon keveseknek adatott meg, hogy alaposan megfigyeljék Seguth Andurt, az Ark’Seguthok zord és jeges világát. Pedig, a maga fagyos és halálos módján, megkapó hely. Keletről haladva a végtelennek tűnő jégmezőket szálas ámbrafenyők ritkás erdeje váltja fel, majd szúrós szagú mocsarak és seprűsciprus ligetek következnek. Ez a világ igazából két évszakot ismer. A gyilkosan hideg telet, amikor földi mércével mínusz hatvan fok körül ingadozik az átlagos hőmérséklet és a bágyadt, hűvös nyarat, amikor akár még tizenöt fokos kánikula is előfordulhat. A kurta, legfeljebb két hetes tavasz és ősz leginkább csak arra jó, hogy a környéken honos négyagyaras fókák, a fekete túzokok, és a hatalmas csordákba verődve élő, agancsos amibarák a melegebb, mocsaras tájra tudjanak vonulni, mielőtt még jégkockává fagynának, vagy éhen halnának a jégmezőkön. A tél beálltával a halban bővelkedő folyók (főképp ezüstpisztráng és vöröshasú iszapnyelő a gyakori) hamar befagynak, a legellenállóbb zuzmók is elhalnak, csak a lombját sosem hullató ámbrafenyők maradnak érintetlenek. A nyugati mocsarak ellenben ebben az időszakban a leglakhatóbbak: nyáron felpuhul a talaj, rovarok ezrei rajzanak elő, mérges gázok terjengnek a bugyogó sártócsák felett. A területek ezen ciklikus élhetősége határozza meg Seguth Andur minden lényének életét. Az évszakfordulók idején állatok ezrei indulnak hordákba verődve, hogy még idejében elérjék az új otthonukat, mielőtt a régi végezne velük. Az utazás természetesen megtizedeli az csapatokat, az öreg és beteg példányok elhullanak, csak úgy, mint azok, akik az éjszaka portyázó kampósfarkasok prédáivá vállnak. A sápatag két hold és az állandóan égen tündöklő északi fény sem nyújt elég biztonságot egy Seguth Anduri éjszakán, főleg, ha felhangzik a farkasok elnyújtott, reszelős énekszava.

II. Az elveszett Seguth civilizáció és a Jég Háborúja

És hogy miért nem járhatják be a világok vándorai ezt a földet szabadon? Egyszerű: Az Ark’Seguthok nem szeretik a látogatókat. Vagy úgy is mondhatnánk, hogy a világukba tévedőket mielőbb lándzsavégre akarják kapni, hogy koponyájukból ízléses gyertyatartót faraghassanak. Amúgy igen békés népek egymás között, de nagyon jó okuk van rá, hogy igyekezzenek mindenkit távol tartani Seguth Andur földjéről.
Úgy háromszáz évvel ezelőtt az Ark’Seguth nép hatalmas városokban élt. Technikailag fejlett, tudományokban előrehaladott mintatársadalom volt. Viszonylag kevés problémájuk akadt: világuk kellemes éghajlatú volt, gazdag termést hozó nyarak, langymeleg tavaszok, hosszú, sokáig meleg őszök, és enyhe telek váltották egymást. Persze az Ark’Seguthok a telet kedvelték legjobban. Nem csak, mert számukra szakrális jelentősége volt az évszaknak, hanem mert mindegyikük bírt a jég elementáris erejével. Minden fiatal Ark’Seguth megtanult visszafogottan bánni vele, hogy az egyébként is ritkán használt erőt kordában tudják tartani. Két évszázadig minden rendben ment, és ez főleg annak volt köszönhető, hogy a legtöbb néppel ellentétben, az Ark’Seguthokból szinte teljesen hiányzott az agresszivitásra való hajlam. Egyenlőre. A kereskedelem virágzott, és nem csak a saját világukban. Seguth Andurban található portált igen régóta forgalmas kereskedőváros ölelte körül, a kultúrális élet és a tudomány világa fellendült. A béke időszaka addig tartott, amikor az uralkodói címet a Haligran klánból származó Beldar kapta meg. A fiatalember korábban két testvérét gyilkolta meg titokban egy vadászat alkalmával, hogy megkaphassa az Arkduri címet. Becsvágyó volt, korábbi mellőzöttsége még ott égett a szívében. Ő kényszerítette háborúba első alkalommal az Ark’Seguthokat egy másik világgal. Csúfos vereséget szenvedtek. A nép, bár fejlett fegyvereik voltak, és leleményes stratégiákat voltak képesek kieszelni, a harctéren nem remekelt. Hatalmas veszteségeik voltak, és ez egyre tovább tüzelte Beldart. Újabb és újabb hódításokba kezdett, és kivétel nélkül mind sikertelen volt. Soha ilyen számban nem hullottak az Ark’Seguthok, de az Arkdurt nem érdekelte a népe szenvedése. Ezzel, először a történelmükben elért valamit, amit még soha semmi: kihozta a sodrából Seguth Andur népét. A túlélők megundorodtak az életüktől, az egész civilizációnak nevezett mérgező ábrándtól, ami a zsarnokságig és a halálig vezette őket: az Ark’Seguthok összeálltak egy hatalmas szertartásra, amivel egyszer s mindenkorra szabaddá tették magukat. A hatalmas, gyönyörű városok percek alatt romokká váltak a lecsapó jég kőmorzsoló markában. Napok alatt eltörölték a föld színéről azt amit századokig építgettek, és vele együtt a gyűlölt elnyomót, Beldar Haligrant is. Azonban a szertartásnak komoly következményei lettek. Seguth Andur éghajlata visszavonhatatlanul megváltozott, az Ark’Seguthokra az éhezés és szenvedés évtizedei következtek. Azonban egy idő után kissé felengedett az idő, új élet sarjadt a jégpáncél hátán. Az Ark’Seguthok visszatértek őseik életmódjához: halászó, vadászó, ötven-hatvan fős csoportokban vándorolnak az évszakokkal a saját városaik romjai között, és újra meglelték a békét magukban.

III. A törzsi életmód

Ezen csoportok legtöbb tagja vadász, és egyben harcos is. Az ő feladatuk távol tartani a Seguth Andurba tévedő idegeneket, hogy ne hozhassák magukkal a kinti világok romlottságát. Bár eleinte a csoportok teljes egyenlőségben akartak élni, hamar rájöttek, hogy vezetőre szükségük lesz. A csoport élére tehát a vadászatban legjobban jeleskedő férfi áll, aki az Első vadászi címet kapja meg ezáltal. Egyedül azonban semmiben nem dönthet, a vének tanácsának szava egyenlő az övével, sőt, a csoport bármely tizennegyedik életévét betöltött tagja beleszólhat a vitás kérdésekbe, legyen férfi vagy nő. A nemek megkülönböztetése az Ark’Seguthoknál nem túl jelentős, és bár egy fiúgyermeknek jobban örülnek a családnál, a nők is belátásuk szerint lehetnek vadászok, vagy mesteremberek. Családonként három vagy négy utód a megszokott, őket hat éves korukig otthon nevelik.  Később mindegyikük ahhoz a csoporthoz kerül tanoncnak, amihez később tartozni fog. A vének nem maradnak a családokkal, ők külön lakhelyen élnek, és a csoport vitás ügyeiben, vagy a gyógyításban segédkeznek. Az Ark’Seguthok kiváló gyógyítók, bár csak egyszerű gyógyfüveket használnak, mégis a legtöbb betegségre ismernek írt. A gyógyítókon és a vadászokon kívül az egyik legmegbecsültebb foglalkozás a dalnokoké. A bárdnak szánt gyermekeket már négy éves korban elválasztják a családtól, és egész ifjúságuk alatt képzik őket, hogy továbbadhassák majd népük történetét a következő generációknak. Egy-egy dalnok akár több kötetre elég történetet is ismerhet szó szerint, fejből, azon felül gyakran jeleskednek maguk is a költészetben, így gyarapíthatják régi legendák gyűjteményét. Igen nagy szükség van rájuk, hiszen a civilizációjuk pusztítása óta eltűnt az írásbeliség az Ark’Seguthok között, csak úgy mint a vallás is, amit a zsarnokság egyik eszközeként tartanak számon.

IV. Hagyományaik és mindennapi életük

Ritkán és nem szívesen rónak ki büntetéseket, de ha megteszik, nem ismernek kegyelmet, főleg nem azok irányába, akik egyeduralomra próbálnának törni, de nem tűrik a gyilkosokat, az erőszaktevőket és a másokat kínzókat a törzsekben. Az ő büntetésük halál, vagy a világból való száműzés. Az ítélet kiszabása természetesen az egész közösség dolga, itt nem elég a vének tanácsa és az Első Vadász szava. Becsületbeli ügyek esetén azonban nem ilyen szigorúak. Ha valaki tisztességes párviadalban leli halálát, akkor a győztesre nem vár büntetés, bár elvárják, hogy a halott családjának ajándékot adjon. Legtöbbször ez pár amibara bőr, vagy az elhunyt művészien faragott csontjai. Az ajándékozás szokása megjelenik több helyen is a kultúrájukban. A házasság előtt a férfinak vándorútra kell indulnia, és trófeát hozni vissza, amivel megkérheti a nő kezét. A trófeának nem kell nagy dolognak lennie, elég egy pár különös alakú kavics, vagy tengeri kagyló, esetleg madárcsont, a lényeg, hogy a hősiességét bizonyítsa vele. Gyakran indulnak el tél idején ezért fiatal férfiak a jégmezőkre az enyhébb mocsarakból, és nem mind szoktak visszatérni. Az Ark’Seguthok leginkább gyalog közlekednek, és bár a szarvashoz hasonlatos amibarát már háziasították, de a robosztus állatot inkább kocsihúzásra használják. Az amibarák mellett még kampósfarkasból szelídített vadászebeket tartanak. Ezek a kutyák jelentős marmagasságúak, de véznák. Pofájuk keskeny, füleik hegyesek, és könnyen előtör belőlük őseik vére. Igen megbecsülik őket, a családok a házaikban kényelmes helyet biztosítanak nekik. Vadászatkor nem alárendeltként viselkednek, egyenrangú félként, vagyis inkább falkaként tekintenek az Ark’Seguthokra. Nem véletlen, hogy ha új Első vadászt választanak, az beiktatása előtt meg kell verekedjen a vadászkutyák vezetőjével, hogy azok is elfogadják falkavezérnek.
Az Ark’Seguthok nem kíméletlen gyilkosok, csak annyit vadásznak, amennyit muszáj, és mindig elnézést kérnek a leölt állattól, koponyáikat külön eltemetik a téli és nyári szállásuk határában, vagy magas, keskeny faházaik szelemenfájára szögelik. Átmeneti szálláshelyeiket, és sátraikat nem díszítik, a vándorlás számukra a hallgatás időszaka. Nem szeretik az bizonytalan állapotokat, az ingatagságot, ezért az évszakfordulókat egyfajta gyászidőszakként élik meg. Úgy tartják, hogy az ekkor születő gyermekek szerencsétlenek lesznek, nem úgy mint a téliek, akiket nagy harcosoknak szánnak, és a nyáron világra jöttek, akik hiedelmük szerint tehetséges kézművesek, vagy dalnokok lehetnek.

V. Az Ark'Seguthok fizikai jellemzői, megjelenésük, képességeik

Az Ark’Seguthok külsőleg is alkalmazkodtak az életmódjukhoz. Első ránézésre emberszerűek, de magasabbak náluk. Közöttük átlagosnak számít a hat és fél láb magasság is. Nem igazán tűnnek izmosnak, inkább vékony, szálkás alkatúak. Bőrük a fehér és a fakószürke között ingadozik, időnként márványos erezetféle fedezhető fel rajta. Sápadtságuk kiváló rejtő színt biztosít télen, persze, csak az olyan vadak esetében, akiknek nem jó a szaglása. Az Ark’Seguthok nagy szerencséjére a fehérmedve figyelmét elég könnyen el tudják így kerülni, hiszen a Seguth Anduri medve szaglása egyenesen csapnivaló. A rejtőzésben még segít legtöbbször seszínű, vagy fakóbarna hajuk is. Sötétebb hajszín csak pár törzsre jellemző, azokra, amelyek nyáron kevésbé távolodnak el a mocsárvidéktől.
Az Ark’Seguthoknak négy tüdőlebenye van, és a szívük a mellkasuk jobb oldalában dobog. Igen nehezen fulladnak ki, kitartóan és gyorsan tudnak futni. Hallásuk kiváló, de többi érzékszervük nem élesebb a szokottnál.  
Ruházatok rendszerint cserzett állatbőrből készül, hiszen a világuk területén kevés növény lenne alkalmas szövetkészítésre. Ugyan az amibara szőrből tudnak nemezt készíteni, de azt inkább takarók és pokrócok előállítására használják, semmint ruháéra. Ellenben a szőrmét igen kedvelik, minden törzsnek megvan az egyedi szokása arról, hogy mely állat bundáját öltse magára. Ékszereket szinte mindenki visel, de mivel nemesfémeket rég nem bányásznak (bár a hegyeik gazdagok bennük, csak a vasérc lelőhelyeket keresik fel időnként), leginkább faragott csontokat, kagylót és átfúrt köveket hordanak. Hajukat hosszúra növesztve viselik, koruknak megfelelő számú fonattal tarkítva. Bár embereknél hosszabb életűek, százhetvenkét fonatnál több még senkinek nem került a hajába.
Hagyományos fegyvereik, amiket szinte minden Ark’Seguth képes forgatni a lándzsa, a sarlókard, az íj, és az agretur, az amibaragancsból készülő, többágú szúró-vágófegyver. Utóbbit nincs még egy nép, ami használni tudná, méghozzá egyetlen okból: A biztos fogáshoz pontosan négy ujjízületre van szükség, és ez csak az Ark’Seguthok sajátossága.