Re: Poros Piactere

**Elkischa Catlor** Pént. Május 19, 2017 11:39 pm

Elkischa Catlor- Valami van odalent...

Mivel én nem vagyok a szakma legjobbja, így valójában fogalmam sincs, hogy meddig fog mennyi ez az egész. Meglepetésként ér, mikor a házinéni magabiztosan kérdez vissza a 3600 arannyal. Ráadásul próbál engem arról meggyőzni, hogy nem kell teljesen lebontani a raktárépületet. Szeretnék hinni a szavaiban, de nem tudok. A saját gondolataimba annyira belefeledkeztem, hogy mikor nyújtja a kezét a 3550-nél, akkor én teljesen önállóan viszonozom a gesztusát.
- Rendben, legyen annyi. – sóhajtok fel, mikor visszatérek a valóság talajára. Mikor eleget fogtam a kezét, akkor elengedem, s ránézek egyszer a raktárra, hogy közben elképzeljem azt a formát, amilyenné válik idővel. Nem sokat töprenghetek, mert azon nyomban utbaigazítást kapok arról, hogy ezek után mi a teendőm.
- További kellemes napot – köszönök el végül a házinénitől, mikor elfogy a szó közöttünk, s nincs miről tovább beszélni. Elindulok nyugodtan, de pici izgalommal. Az a tudat végül győzedelmeskedik bennem, hogy hamarosan azt a raktárat saját tulajdonomnak tekinthetem. Ráadásul a pénzért megdolgoztam. Sok teendőm lesz azzal, hogy kipofozzák és átalakítsák az én ízlésemnek megfelelően. Hamarosan megérkezek a megfelelő helyre, így figyelemmel kísérem a körülöttem zajló eseményeket. Benn az épületben négy laer dolgozik, hiszen szeretne gondolom a nap végére megpihenni. Az egyik íróasztal mellett haladok el, mikor megpillantom az asztalon található névjegytáblát. Rögtön megállok, s megigazítva csinos öltözetem lépek közelebb. Érdekes a neve, az egyszer biztos. Ha észrevesz a bankár, akkor finoman meghajolok és illedelmesen köszönök.
- Szép napot! – szólok, miközben újra kiegyenesedek, Megvárom, míg felnéz rám, csak azután fogok hozzá, hogy miért jöttem ide.
- Én azért jöttem, hogy megvegyem Riarran raktárházát. – mondom el lényegre törően, hogy miért vagyok itt. Ezután pedig várom, hogy a másik fél mit fog szólni mindehhez.

**Gemorick** Szomb. Május 20, 2017 9:57 am

Elkischa Catlor- Valami van odalent...

Kalioson rögvest felpattant, ahogy ügyfél érkezett hozzá. Igen jó megjelenésű férfi volt, elegáns és jól fésült, mosolya pedig halvány, de udvarias.
- Nagyon örvendek, Catlor kisasszony. - hajtotta meg magát, majd az íróasztal előtt álló szék felé intett - Kérem, foglaljon helyet. Parancsol esetleg egy pohár bort?
S valóban, az íróasztal szélén kvarcüveg palackban aranyos színű ital lötyögött - talán a laer bankárok gondolkodását volt hivatott serkenteni. Ha Elkischa elutasította a felajánlott bort, Kalioson egy bocsánatkérő mosoly kíséretében leült, és felvett egy papírszeletet az asztalról.
- Alig egy fél perccel őn előtt érkezett meg a felhatalmazás és jóváhagyás Almeriától. Háromezer-ötszázötven aranyról szól a megállapodás, jól gondolom?
Ha Elkischa helyeselt, azonmód folytatta.
- Szándékában áll azonnal megvásárolni? A kulcsok nálam vannak, és Riarran kisasszony felhatalmazott, hogy intézkedhetek a nevében.
Ezzel kihúzta az íróasztal egyik fiókját és egy vaskos, nehéz kulcsoktól terhes karikát vett elő.
- Akár azonnal át is adhatom önnek. Remélem sok öröme lesz majd az ingatlanban. Poros állandóan fejlődő terület, pár év, és akár tízszeresét is érheti majd az a raktár.
Amint lebonyolították az üzlet hátralevő részét - nevezetesen a fizetést - Kalison szíves jókívánságaival kísérve átadta a kulcsokat, és felajánlotta a bankja szolgálatait, ha egyszer Elksichának szüksége lenne rá.
A kulcsok langyosak voltak, és nehezek: a kinti fény ólomszürkén csillant meg rajtuk. Nem tűntek titokzatosnak, vagy különlegesnek, de mégiscsak Elkischa jövőjének ajtaját nyitották. Remélhetőleg.
Mindenesetre a nap még magasan járt: Elkischának maradt még ideje egyedül is megszemlélni a tulajdonát, ha volt hozzá kedve.

**Elkischa Catlor** Szer. Május 24, 2017 3:35 pm

Elkischa Catlor- Valami van odalent...

Rögtön feláll a helyéről a hivatalnok és üdvözöl engem, ami kellemesen érint. Az már mellékes dolog, hogy az öltözködésére igényes, s ápolt férfiról van szó. Mikor rögtön azzal indít, hogy borral kínál, akkor meglepetten tekintek rá.
- Köszönöm az ajánlást, de nem kérek. – mosolygok rá egy picit, de aztán sikerül újra megkomolyodni. Elnézést kér tőlem, mire csak finoman intek, hogy nem tesz semmit. Hellyel kínál, így finoman leülök a felkínált helyre, s várom, hogy ezután mi fog történni.
- Igen, Háromezer-ötszázötven aranyban állapodtunk meg. – önkénytelenül nyelek egyet, de nem hagy gy magamra, mert máris jön a következő kérdése.
- Igen, szeretném most megvenni. – felelem, de ettől tovább nem mondom. Nem szeretném felvilágosítani arról, hogy abból a raktárból egy fogadó válik, ami páratlan lesz a maga nemében. Legalábbis az én fejemben az a kép él, hogy idővel jó, majd később szerethetővé varázsolom a gondoskodásommal. Végül, ahogy a kulcs előkerül a helyéről, akkor egy darabig nézem, hogy nem-e más kulcscsomót kapjak. Mikor látom, hogy minden rendben, akkor nyúlok a pénzért, s fizetem ki az árát. Ezután egy picit várok, hogy megkapjam a papírokat, s majd a kulcsokkal együtt távozom. Ahogy kiérek az épületből, akkor hosszan kifújom a levegőt, majd úgy döntök, hogy megnézem újra a tulajdonom. Immáron hivatalosan az enyém. Kifizettem érte egy csomó aranyat. Jó lenne újra átnézni, hogy mi mindent kell csinálni a raktárral. Ha alaposan körbenézelődtem, akkor indulok meg, hogy végre megpihenjek egy hosszú nap után. Az édes otthon hívogat, s én cseppet sem gondolom úgy, hogy ellene kellene dolgoznom. Magamba mélyedve haladok.

**Gemorick** Csüt. Május 25, 2017 10:38 pm

Elkischa Catlor- Valami van odalent…

Azt hihetnénk, hogy az a tény, hogy valaminek a birtokosai lettünk, elköltött aranyaink csillogását fogja kölcsönözni az adott értéktárgynak, legalább kicsit megszépítve azt- sajnos, a raktárház esetében nem így történt. Hiába lett Elkischa erszénye jelentősen könnyebb, belépve az ajtón a lehetőségek édes illata helyett csak a galambpotyadék fanyar szaga fogadta. A mindent vastagon belepő porban még látszottak a pár órával korábbi látogatásnak a nyomai – két pár, élesen kirajzolódó lábnyom, össze-vissza kalandozva a kosz végtelen sivatagjában.
Most, hogy volt bőven ideje körülnézni, Elkischának feltűnhetett, hogy a ház négy fala közül csak kettő épült teljesen téglából: az utcafronti, és a keleti falszakasz. A másik kettő (legalábbis az első emeletig) jó öreg saltusi bazaltból készült, csak elé vontak egy sor szúrágta falambériát. Ezzel még lehetett kezdeni valamit: az legalábbis biztos volt, hogy a téglával ellentétben nem adja meg magát egy bő évtizeden belül.
Sajnos az emeletek nem nagyon kecsegtettek bíztató leletekkel: pár álmatag galambon kívül nem sok minden érdekessel találkozott a leendő fogadótulajdonos.
Az idő viszonylag hamar elrepült nézelődés közben, odakint lassan a horizont felé kezdett csúszni a nap. Elkischa éppen visszatért a földszintre, hogy bezárja a raktárat, és egy fogadó után nézzen, ahol megszállhat, amikor valami különös, kaparászó hangra lett figyelmes.
Cirp.
Crip.
Crrrrrrrrrrrrrrp.
És újra, előről. A hang először mintha minden irányból egyszerre szólt volna. Aztán, ahogy a leány jobban odafülelt, lassan kezdte bemérni a forrást: a földszinti helyiség bal sarka felől jött. Bizony, a pincelejáró, amit valahogy elfelejtett közelebbről is megmutatni a házinéni. A keskeny, meredek lépcsősor már attól nyikorogni kezdett, ha valaki ránézett- viszont a hang minden kétséget kizárólag az alagsor sötétjéből jött.

Ajánlott tartalom