Re: Utak és utcák

**Tarassian** Vas. Május 07, 2017 1:27 pm

A bajba jutott hölgy - Kötetlen - Elkischa - Tarassian

- Jó étvágyat kívánok! - és az én számban is egy pillanatra összefutott a nyál. Aztán el is oszlott, mert eszembe jutott az a négy szelet pite, amit ebédre elfogyasztottam és még mindig jól esően töltötte ki a gyomromat.
Érvelésével, csak még jobban alátámasztotta a véleményemet, hogy nem lovag, bár ő maga se vette komolyan, és amúgyse az én dolgom kijavítani.
- Rólam? - Felvontam az egyik szemöldököm. - Laer vagyok. Bár ez elég nyilvánvaló. Hangszerész vagyok, pontosabban annak készülök. Domhanra a vándoréveim hoztak, nálunk ugyanis még hagyomány, hogy húsz évesen fel kell kerekednünk és világot látnunk. Persze, hangszerészként nem feltétlen egy fogadóban kellene inaskodnom, de az nincs kikötve, hogy szakmába vágónak kell lennie. - Önkéntelenül is elmosolyodtam, ahogy eszembe jutott az első domhani napom.- Mondjuk részemről megvolt a szándék. Először ugyanis egy asztalosnál találtam munkát, ahol legalább a fával való bánást megtanulhattam volna, de közbejött valami. Pontosabban valaki, akit Ceirran Carassonnak hívnak, és szintúgy laer. Nem akarlak az egész történettel fárasztani, de a lényeg, hogy neki hála tömegverekedés robbant ki a Nagy Piacon. Akkoriban kicsit instabilabb voltam mint mostanság, így majdnem átfordultam. - Megcsóváltam a fejem.- Egy dugig tömött piactér, őrjöngő, zöldségekkel dobálózó népek és egy dühöngő laestat... Nem épp eszményi párosítás. Ceirran még időben leütött és egy talicskára pakolva elcipelt onnan, és bevitt az első laer fogadóba amit talált. Ez volt a Geliar. Acléan megszánt minket és engem inasnak, Ceirrant dalnoknak vett fel. Azóta dolgozom ott, és keresve se találhattam volna jobb pártfogót. A saltusiakat pedig mindig is kedveltem és tiszteltem, úgyhogy szívesen dolgozom közöttük. Egyedül ők képesek rendet tartani ennyi zakkant népség között.

**Elkischa Catlor** Vas. Május 07, 2017 2:29 pm

A bajba jutott hölgy - Kötetlen - Tarassian - Elkischa

Figyelmes férfiről van szó, mert mikor hozzálátok az éhségem csillapítani, akkor nekem jó étvágyat kíván. Az biztosan meglesz, hiszen négy órája nem ettem semmit. Végül az étkezést arra használom fel, hogy róla többet tudjak meg, míg étkezek. Nem ragozom túl a kérést, egyszerűen kicsúszik az ajkaimon, hogy meséljen magáról. Természetesen az rá van hagyva, hogy mit oszt meg velem, s mit nem. Tegyen belátása szerint. A kacsámnak látok neki, miközben a fél figyelmem a laeren van. Megtudom róla, hogy hangszerész, ami valójában érdekes szakma lehet, sőt van ugyanolyan nehéz, mint a sajátom. A Hangszerésznek joga van arra, hogy megválassza milyen alapanyagból dolgozik, hogyan alakítja ki a hangszert, s milyen húrokat használ hozzá. Ezek a dolgok szerintem jól meghatározzák egy hangszer hangzását, bár ez részemről inkább találgatás, mint biztos tudás.
- Érdekes hagyomány – szólalok meg, mikor lenyeltem egy falatot, s nincs mi gátolná a tiszta hangképzést. Hallgatom tovább az ebédlő partneremet, aki elmondja, hogy először a fa megmunkállassal cimborált össze, vagyis próbált volna megismerkedni, mikor találkozott egy személlyel, aki hatással volt rá. Továbbiakban elmondja, hogy miként kötött ki a Geliarban, ráadásul inasi feladatot lát el. Mikor hallom tőle, hogy a saltusiakat kedveli és tiszteli, akkor ugrik be, hogy tán a jelenlegi eset sem a puszta véletlen műve.Az külön jó hallani, hogy a fajtánkat látja rendfenntartónak, ráadásul az egyedülinek a többi közül. Mire befejezi a meséjét, addigra én elfogyasztom az ételem, valamint utána küldöm a kellő folyadékmennyiséget. Nem állok fel az asztalról, hanem ülve maradok.
- Én Puska- és pisztoly javító vagyok, mert nem voltam elég jó alapfelmérésen. Így nem lettem Saltusi lovag – mondom neki, de aztán megosztom vele a közeli jövőt.
- Igazság szerint próbálok minél több pénz szerezni, hogy megnyithassam a saját fogadóm Saltusban – nevetek egyet utána, mert egy nőtől biztosan nem várnának ilyesmit.
- Már megvan a neve, amit kitaláltam neki. – azonban nem szívesen árulnám el előre. Természetesen ha rákérdez, akkor nem tehetek mást, mint elmondom a nevét.
- De előtte még egy csomó pénz kell. Valójában én rengeteg helyen megfordultam, hogy mesterektől tanuljam el a szakma csínját-bínját.

**Tarassian** Vas. Május 07, 2017 3:21 pm

A bajba jutott hölgy - Kötetlen - Elksicha - Tarassian

Puskajavító? Az is egy érdekes szakma. Bár saltusi a hölgy, úgyhogy nem kéne, hogy meglepődjek.
Fogadó? Na erre tényleg felszaladt a szemöldököm, aztán laerekhez illő lelkesedés öntött el. Valaki fogadót akar nyitni!
Azt hihetnénk, hogy a laereknek nem nagy dolog egy újabb fogadó, mert úgy nőnek ki a földből, mint gombák egy kiadós eső után. De ez nem igaz. A laerek imádják az ivó nyitásokat, külön ünnepi fogásaink is vannak ilyen alkalmakra. Kellenek fáklyák, mécsesek, rengeteg ital, sok zenész, több ládányi gyümölcs, dobálható tányérok, fakupák és egy víz felület, amibe belelehet hajítani a leendő fogadó-tulajdonost.
Egy percbe beletelt, hogy ráeszméljek elmerültem legszebb fogadónyitó-ünnepi emlékeimben és még nem is válaszoltam Elkischának.
- Pazar ötlet! - tört ki végre belőlem, még az egyik lábam is izgatottan dobolni kezdett az asztal alatt. - Egy új fogadó! Mindenképpen meglátogatom majd.
- Ehhez kellenek hát az ismeretségek? Mert akkor tényleg a legjobb laerbe futottál bele. Mert lehet a puskamívességet megtanultad a nagymesterektől, de a kocsmárosi élet mestereit én tudom bemutatni neked. Kezdjük például Acléannal, Domhan leghíresebb ivóját működteti, ő a szakma igazi csúcsa. Vagy valamelyik Treimon fivér a Hóbortos Vadalmából. - pillanatnyi szünet, amíg levegőt veszek.- Mondanám, hogy Vektarantól is tanulhatsz, ő a féllábú kadmet fogadós, aki vívni tanít... De őt inkább hagyjuk, mert kicsit mogorva és kicsit nagyon kadmet.
- Az italkészletben is segíthetek, a családomnak is van párlója és ismerek még jó pár másik családot, aki igazán finom itókát készít.
- Összességében szívesen segítek bármiben. - Vigyorogtam rá zárásképpen.
- Ami pedig a tőkét illeti, szerintem a hirdető táblán találsz olyasmit, amit megfizetnek. Karaván őrnek is szívesen fogadnak fel saltusiakat.

**Elkischa Catlor** Vas. Május 07, 2017 8:06 pm

A bajba jutott hölgy - Kötetlen - Tarassian - Elkischa

Elárulom az újdonsült laer ismerősömnek, hogy jelen esetben mi a célom az életben. Sokáig nem szól hozzám, ezért én kezdem azt hinni, hogy itt valami gond van. Annyit veszek észre a másiknál, hogy a szemöldöke feljebb szökött egy picit. Vajon fog nekem válaszolni? Esetleg mit fog ehhez az egészhez hozzászólni? Kíváncsian várom, de lehet, hogy feleslegesen teszem. Végül csak megered a nyelve, egyben teljesen meglep engem a reakciójával. Szóval pazar ötletnek találja, s ráadásul mindenképpen ellátogat hozzám.
- Szavadon foglak – jegyzem meg finoman, aztán figyelek továbbra is. Ezután nem történik semmi különösebb, mint különböző személyek nevét mondja ki, hogy miről híres itt Domhanon belül. De nem áll meg itt Tarassian! Hangjában ott van a lelkesedés, ami egyik részről aranyossá teszi a másikat, de valahogy így elsőre kissé ijesztő. Ahogy belelovalja magát abba a ténybe, hogy egy új fogadó lesz Saltusban. A segítőkészsége jólesik, ám ezt idővel nekem szintén meg kell tanulnom.
- Köszönöm a szavaid, igazán kedves vagy. Nem akarlak elkeseríteni, de először legyen meg a tőke rá. A többi csak utána jön. – magyarázom finoman, s remélem nem rontom el a kedvét. Látom, hogy vigyorog, mint egy pirosló, érett alma.
- Nem értek a fegyverek használatához, így ilyen helyekre jobb ha nem jelentkezek. Inkább magamra és a karaván többi tagjára lennék veszedelmes – vallom be neki, hogy ténylegesen rájöjjön én egy igazi saltusi nő vagyok, aki nem ért a harc egyetlen formájához sem.
- Én régen felfedeztem magamban, hogy mivel nem lettem lovag, annak ellenére nagyon ügyes vagyok. Mindkettő kezem egyformán tudom használni. – nézek bele a beszélgető partnerem szemébe, miközben nyugodtan ülök. Egy darabig lesem csak a vonásait, majd elnézek másik írányba.
- De nem vagyok kétségbe esve, egyszer csak összegyűjtöm a pénzt. Majd írok neked levelet, ha megvan, s meglátogathatsz.

**Tarassian** Hétf. Május 08, 2017 5:45 pm

A bajba jutott hölgy - Kötetlen - Elkischa - Tarassian

Egy saltusi, aki csak elméletben ért a fegyverekhez... ilyet se hallottam még. Gondolkodni kezdtem hát, hogy is gyűjthetne pénzt.
- Szóval jó kézügyesség...- hangosan morogtam magam elé. Aztán támadt egy ötletem.- Volna kedved sütni tanulni?
- Domhan tele van pékségekkel és cukrászdákkal, és nem hiszem, hogy túl sokáig kellene keresned, hogy találj egy szabad állást. Ami pedig az alapokat illeti, szíves örömest segítek, mivel, és ezt most nem dicsekvésképp mondom, kiváló pitéket sütök. Ha kell még szállást keresni is segítek. - Bíztatólag mosolyogtam a saltusira, és reméltem, hogy tényleg tudok is segíteni neki. - Leendő fogadósként, amúgy is érdemes megtanulni sütni. - Ha az eddigi érveim nem lettek volna elegendőek talán majd ez segít.
Tekintetem az asztalon heverő immáron üres tányérra esett.
- Hopp, hiszen nekem ma még dolgom van! - kaptam a fejemhez. - Catlor kisasszony, szüksége van még a segítségemre? Elkísérjem esetleg valahová? Mert szerencsére bőven van még munkám odahaza, de ez sajnos azzal is jár, hogy fel kell adnom a társaságát

.

**Elkischa Catlor** Pént. Május 12, 2017 1:39 pm

A bajba jutott hölgy - Kötetlen - Tarassian - Elkischa

Hallgatom a laer férfit, aki hangosan kezd el gondolkozni. A szemöldököm megugrik, mikor azt ajánlja fel nekem, hogy van e kedvem megtanulni sütni.
- Az még miféle alantas munka? – csúszik ki ajkamon, de azért figyelmesen figyelem a beszélgetőtársam. Közli velem, hogy Domhan tele van pékségekkel és cukrászdákkal, ráadásul megpróbálhatnám magam egyben.
- Te pitéket tudsz sütni? – hangom nem éppen arról árulkodik, hogy meg lettem győzve, vagy le lettem volna nyűgözve a ténytől. Egy darabig még gondolkozzon ezen az ötletén, aztán csak beleegyezek.
- Nos jól van, kipróbálom magam, hogy mennyire boldogulok a sütéssel – sóhajtok egyet, majd körülnézek a fogadóban. Nincs semmi gond a környéken, egyetlen egy dolog sem veszélyeztet minket. Mikor ránéz az üres tányéromra, akkor én újra csak érdekesen méregetem Tarassiant. Mi a gondja lehet vele? Éhes voltam! Hirtelen szólal meg, nem kicsit kellemetlen pillanatokat okozva nekem.
- Ami azt illeti nincs szükségem a segítségedre, így nyugodtan elmehetsz. Ha menni kell, akkor jobb nem tovább halasztani. Köszönök mindent. – közlöm vele, miközben tisztelettudóan szintén felállok a helyemről. Megvárom, hogy elmenjen a laer, akkor szépen visszahuppanok az ülőhelyemre.
- Nah ez egy érdekes találkozás volt. S rászedett arra, hogy itt maradjak Domhanban – morfondírozok magamban nem túl hangosan. Az egyik felszolgáló elviszi a tányérom az evőeszközökkel együtt. Két percig nézem a körülöttem található étkező népségeket, aztán a távozás mellett döntök. Felkelek a helyemről, aztán szépen bicegve indulok le a földszintre. Ott a pulthoz sétálok, majd némi információ szerzés után elindulok, hogy egy közeli ispotályt meglátogassam, ahol tán majd adnak valami csodaszert a lábamra. Ha azzal megvagyok, akkor felkeresek egy szimpatikus fogadót, aminek közelében egy szimpatikus pékség található. Már csak abban reménykedek mindvégig, hogy összejön ez a sütögetés.

**Tarassian** Pént. Május 12, 2017 9:02 pm

A bajba jutott hölgy -Kötetlen - Elkischa - Tarassian

Alantas?! A lány szavai még mindig visszhangoztak a fejemben. Mi az, hogy alantas?
- Sok sikert a terveidhez! - kezdtem a búcsúzást. - Ha bármikor is Domhanra hozna az utad, a Féllábú Geliarban megtalálsz. Divhik thes fhirdilg e esohn ihdur’k cheva! - Milyen jó is, hogy ennyi lovaggal találkozok nap mint nap. Még a kiejtésben se vétettem szarvas hibát, csak amit a laer nyelv megszokott gördülékenysége okozhat, egy alapvetően durva nyelvben.
Na de hogy alantas?!
Búcsúzóul meghajoltam még Elkischa felé, majd letrappoltam az emeletről, finoman átszökkenve a hiányzó fok felett.
- Viszlát Geret! Majd Acléannal rendezitek a számlát - köszöntem el, majd kiléptem az ajtón és fejcsóválva neki vágtam a forgalmas utcának.
Alantas.... Alantas.... Alantas...
Ne aggódjatok pitéim! Mindjárt visszatérek.

[Köszönöm a kalandot! ]

**Gemorick** Kedd Júl. 04, 2017 9:45 pm

Airien - Az ég két lámpása

Amikor a vándoréveikről visszatért dalnokmesterek Domhanról regéltek (dalban, versben vagy prózában), volt pár szinte kötelező érvényű elem, ami mindig előkerült: palotának beillő házak; márvánnyal burkolt utak; pezsgő kulturális élet; pazar kertek, tele ismeretlen növényekkel, et cetera, et cetera. Airien, bár maga is legalább ezerszer hallotta az összes kátyússá koptatott frázist, nem nagyon halhatott olyan elbeszélést, amiben megemlékeztetek volna Domhan szagáról.
Úgy tűnik, ezen az apróság felett költői lelkületű honfitársai elegánsan átsiklottak.
Lehet, hogy az új világra átlépve ezernyi szín robbant Airien szeme elé, de ezzel párhuzamosan azonban több ezer erőszakosan tolakodó szag is igyekezett az orrába furakodni. Méghozzá olyan intenzitással, hogy lehetetlen volt őket figyelmen kívül hagyni: a portálon átigyekvők terményeinek illata, a saltusi őrök felől áradó fegyverolaj bűze, a közeli kadmet lócsiszárok átható szaga parázs versenyre kelt a csatornákból felszüremlő behatárolhatatlan kipárolgásokkal és a Füstváros lehelte savanyú, fekete köddel.
A vámvizsgálat gond nélkül lement: az első ránézésre komornak tűnő saltusiak türelmetlen udvariassággal tessékelték tovább Airient, miután megbizonyosodtak róla, hogy nem rejteget a kézipoggyászában mágikusan módosított gyászdarázstojásokat. Pár erős akcentussal elrecsegett szóban kellemes Domhanon tartózkodást kívántak neki, aztán fordultak is a következő érkezőhöz. Igaz, az egyik fiatalabb katona még vidáman Airienre kacsintott, de a tömeg hamar magával sodorta a leányt.
Széles sugárút vezetett a Laederrani portáltól a főtérig. Két oldalt végig színes, szinte már szembántóan tündöklő kirakatok, zsúfolásig megtelt boltok és az utcán felállított különböző bódék vonzották a járókelők pillantásait. A sétányon vegyesen laerek és domhaniak tülekedtek a többi ismert világ lakóival, itt-ott szinte ölre mentek egy-egy kedvezményesen kínált konyhai hokedliért, vagy rekesz opálbogyóért. Pár sarokkal arrébb egy Lod’Forhani Lebegő mentazöld, csuklyás alakja jelent meg, úszott el Airien előtt, és mielőtt tovább sodródott volna, az arcnélküli teremtmény barátságosan a lányra huhogott.
Egy fertály óra múlva a tömeg ritkulni kezdett – Airien a Laederrani portál körül kialakult piac határához ért. Épp a képzeletbeli demarkációs vonal határán egy ódon, egykor nagyszerű épület állt. Homlokzatát málladozó faragványok ékítették, de a táncoló alakokról mára csak jó közelítéssel lehetett azt állítani, hogy humanoidok. Az öreg oszlopokon repkény kapaszkodott fel, a nagy, kétszárnyú ajtó pedig kissé megvetemedett. Hihetetlennek tűnt, hogy ilyen előkelő környéken megmaradhatott az elmúlás e mészkőből emelet mementója.
Az épület előtt alacsony, fából ácsolt színpad állt, a színpadon pedig egy alacsony, szakállas férfi ült. A fickó elég búbánatosnak tűnt, annak ellenére, hogy úgy volt öltözve, mint egy udvari bankettre igyekvő nagyherceg. Közelebből azonban nyilvánvalóvá vált, hogy ujjasa olcsó anyagból készült, mellényén az aranyozást csibesárga festékkel igyekezték pótolni, csizmájának talpa pedig olcsó kartonból van.
Az alak a tömeget pásztázta, közben tollbokrétás kalapjával legyezte magát, s emellett szinte hullámokban áradt belőle a kétségbeesés. Olyan három-négy szívdobbánásonként megmozdult, és látszott, hogy megszólítaná ezt vagy azt a járókelőt, de aztán lemondó arckifejezéssel a helyén maradt.
Egészen, amíg Airient meg nem látta. Ekkor erőt vett magán, teleszívta a tüdejét, majd csillogó mosolyt villantott a leányra.
- ’Reggelt, kisasszony! Ne vegye tolakodásnak, de úgy néz ki, mintha épp az imént libbent volna át a portálon, és nos… tudnék ajánlani egy kis munkát, amivel némi pénzre tehet szert. – itt elhallgatott, és összevonta a szemöldökét. – Pokolba is… ez nem hangzott túl jól.
Mély levegő.
- Ne értsen félre kérem, én családos ember vagyok. Semmi olyasmire nem áll szándékomban utalni. Egyszerűen csak lelépett a fellépő partnerem és eh… nem kezdhetem nélküle az előadást.

**Airien** Szer. Júl. 05, 2017 9:56 pm

Airien - Az ég két lámpása

Izgatottan lépkedek a portál felé, hiszen most először fogok igazán messzire utazni az otthonomtól. Persze, a Köztes Világba való átkelés, méghozzá teljesen egyedül egy kissé ijesztő is, de a lámpalázamnál egyelőre jóval erősebb a kalandvágyam, így erősen megmarkolom mandolinom nyakát, biztatóan megsimogatom a Liemmen névre keresztelt keszekászt, és - egy életem, egy halálom alapon - átlépek a fénybe.
A túloldalon az első, ami feltűnik, az a hangzavar. Aztán a rengeteg szín. Aztán... A szagok. Mellbevágóan sokféle hatással kell megbirkóznom, és mindegyik erőteljesen igyekszik egy szeletet kihasítani a figyelmemből. A túl sok inger hatására szinte bénultan hagyom, hogy a tömeg magával sodorjon. Olyan furcsa, hogy sokaknál magasabb vagyok! Otthon mindig én voltam a picur, akire mindenki lefele pislogott, aki átfért mások mellmagasságban felemelt karja alatt, és most... Nos, most élvezem, hogy kivételesen mások fölé tornyosulhatok.
Az álmodozásból akkor eszmélek fel, amikor rám kerül a sor a vámvizsgálatnál. Idegesen csavargatom a hajam, és próbálom elnyomni magamban a zavaró gondolatokat, mint például: "Mi a fenének hordanék magammal mágikusan módosított, vagy akár módosítatlan gyászdarázstojásokat?" Amikor a saltusi rám kacsint, félénken visszamosolygok, de az emberek árja újból magával ragad. Liemmen a sok újdonság elől ijedten bújik el a ruhám vállredőiben, onnan pislog kifele bizonytalanul. Megsimogatom, és adok neki egy aszalt meggyet, amit a zsebem mélyéről halászok elő. Ő elveszi, majd megilletődötten majszolni kezdi. Mi tagadás, én is megkönnyebbülök kissé, amikor végre-valahára kiérünk a nagy tömegből. Körbepillantok, és ekkor veszem észre a furcsán lehangolt, mókásan tiritarka figurát a romos épület előtt. Mind a kettő - a férfi is és a régi mészkőcsoda - olyan kirívó az eddigi környezethez képest, hogy akaratlanul is feléjük sodródom. Talán éppen ez az oka annak, hogy Tollbokréta Úr végül engem szólít meg. Mindenesetre érdeklődve hallgatom a mondandóját, és csak a második mondat elhangzása után jövök rá, hogy az első mennyire félreérthető volt. Mélyen elpirulok, nem is tudom, hogy a naivitásom, vagy a feltételezett félreértésben rejtőző sértés miatt-e. Otthon soha, senki nem nézett rám úgy. Nem mintha bányarém lenék, de a magasságom - vagy inkább annak hiánya - és hat vérszomjas, túlfejlett védelmező ösztönnel rendelkező báty nem hatott épp bátorítólag az esetleges próbálkozókra. Miután leküzdöttem a zavaromat, kissé még mindig feszengve válaszolok.
- Fellépőpartner? - kérdezem bizonytalanul.
- És milyen előadás?
ekkor jut eszembe, hogy a köszönésről teljesen megfeledkeztem. Újra elpirulok. Azt hiszem, sikerült jó képet festenem magamról: egy habogó, vidéki kislány, aki még az alapvető illemet sem ismeri.
- És jó reggelt! - teszem hozzá gyorsan, hátha legalább az utolsó hibámat kiköszörülhetem.

**Gemorick** Csüt. Júl. 06, 2017 8:25 pm

Airien- Az ég két lámpása

A férfi teátrálisan sóhajtott, és megveregette maga mellett a pódium deszkáit, jelezve, hogy Airien is pihentetheti a lábait, ha belefáradna az ácsorgásba.
- Olcsó, vásári bohóckodás. Ma már a népek nem nagyon igénylik a magasabb kultúrát. - az utolsó két szót bánatos áhítattal ejtette, tekintete komor lemondással ragyogott. Érdemes pár szót ejteni erről a tekintetről: A különösen öltözött kis ember szemei mozgékonyak és kifejezőek voltak, íriszei pedig olyan aranysárga színben játszottak, mint a későnyári aszlagméz.
Airien ilyen szemszínt eddig csak kadmeteknél láthatott, de ez az alak egész biztosan nem volt Terakh fia - legfeljebb a dédunokája. Körülbelül százhetven centi magas lehetett, alkata arányos, kezei különösen finomak. A bőre egészen sápadt volt, rövid copfba fogott haja és igényesen nyírt szakálla sötétbarna. Negyven, negyvenöt éves lehetett, és alaposan megnézve látszott rajta, hogy nehéz hónapokon van túl. Ha egyáltalán túl van rajtuk.
- Persze, persze, jó reggelt. - legyintett kissé türelmetlenül, majd egy félmosollyal tompított a sürgetés élén. - Igazam volt, maga tényleg kedves kislány. Vagy legalábbis udvarias. De megkockáztatnám, hogy mindkettő.
A férfi nyújtózott egyet, meglegyintgette magát a kalapjával, majd mosolyogva folytatta.
- Egyébként Soen a nevem. Soen Lorend. Egykor elég híres voltam, dehát... nos, múlik az idő, gondolom. A társammal egyébként alig tíz perce különböztünk össze, és még nem lehet nagyon messze. Sőt, fogadni mernék, hogy itt ólálkodik a környéken, és lesi, hogy mennyire nyomorult vagyok nélküle.
Ezzel gyanakodva végigpásztázta a tömeget - különös módon, térdmagasságban.

Ajánlott tartalom