Utak és utcák

Airien- Az ég két lámpása

Soen egy lemondó hümmentéssel átmenetileg felfüggesztette a tömeg pásztázását, és visszafordult Airienhez - szemei pedig azonmód megakadtak Liemmenen.
- Hohó! Tehát tényleg jól láttam, hogy társaságban utazik. - duruzsolta, egyenesen a keszekásznak címezve a szavait. - Ismerem ám a fajtádat, kis gézengúz. Nem csodálkoznék, ha kiderülne, hogy már most üresek a zsebeim. Elvégre hosszú volt az út idáig, hmm?
Játékosan eltúlzott, töprengő arckifejezéssel hamis gyöngyökkel kivarrt mellénye zsebébe túrt, majd egy szem, szárazra aszott tilóbarack darabkát halászott elő, és a rágcsáló felé kínálta.
- Sajnos csak ez akadt, cimbora. Remélem nem veted meg egy szegény ember rágós ajándékát. - sóhajtott bánatosan, majd Airien felé fordult. - A jó zenészekre mindig szükség van, de igazából abban reménykedtem, hogy talán ..khmm... érti, szóval megkérhetné a társamat, hogy gondolja meg magát, és jöjjön vissza.
Alig hallgatott el egy szívdobbanásnyi időre, Airien válaszát meg sem várva védekezően felemelte a kezeit, és bocsánatkérően elmosolyodott.
- Tudom, tudom, hogy hangzik. Sajnos, ha egyszer megsértődik, képes órákig duzzogni, rám pedig az összes sárkány kegyelmére sem hallgatna. Ellenben, ha egy kicsit hízelegnek neki, annak egyszerűen nem tud ellená... - itt elakadt. Tekintete az utca átellenes pontjára szegeződött, szemei résnyire szűkültek. Aztán egy tapasztalt kém összeesküvő ábrázatával a lányhoz hajolt, és fogai között szűrve odasúgta.
- Ne nézzen egyenesen rá, de ott ül. Kicsit arrébb. Látja? A rőfös előtt. Nem, nem, az a bolt a hangszerész mellett.
A textilkereskedés kirakatát éppen senki nem szemlélte, csak egy öreg, ravasz képű kaptárfosztó ült szálegyenes tartással az ajtó előtt, pontosan átellenben a színpadhoz képest. A kutya mintha egyenesen őket bámulta volna, tekintetéből pedig olyan sértett gőg sütött, mint egy arisztokrata vénkisasszonynak, ha zenebohócot hívnak a teadálutánjára. Airiennek tehát nem hazudtak a megérzései Soen társával kapcsolatban.
- Ő ott Lámpás. - közölte a férfi suttogva, lehetőségeihez mérten drámai hangon. - Ne féljen, nem harap... csak.. nos, mondjuk úgy, hogy ő a mi kis társulatunk primadonnája.

Airien- Az ég két lámpása

Soen elnéző mosollyal figyelte ahogy az apró keszekász a mancsai közé ragadja az aszalt gyümölcsöt, és a rágcsálók ősi, gyűjtögető ösztönétől sarkalva sebesen magába tömi. Az apró, fekete gombszemek rögtön nagyobb bizalommal meredtek a színészre, és Liemmen nem szalasztotta el megszaglászni az adakozó kezet, hátha akad ott még valami ehető.
- Tudom, hogy nagyon furcsa a kérésem. Ha nem lett volna a kis barátja, meg sem szólítom, de így mertem remélni, hogy nem az a legtöbb, amit egy kaptárfosztó felé hajlandó megtenni, hogy belerúg. - folytatta szinte eltűnődve miközben tekintete egyre Lámpáson pihent. A kutya közben felhagyott a bámulással és unott méltósággal nyújtózkodott.
- Hjah, hát ez változó. - szívta meg a fogát Soen. - Érdemes megpróbálkozni a szép szavakkal, gügyögéssel, kutyulimutyulizással, fül,- és gerinctő vakarással... már persze, ha az utóbbit megengedi. - a férfi némileg tanácstalanul simított végig újra és újra a kalapjáról meredező tiritarka színekre festett tollakon, majd tekintete megakadt Airien mandolinján. - Ki tudja, lehet, hogy megjuhászodik, ha elég szépen játszik neki?
Végül egy bocsánatkérő mosollyal széttárta a kezét.
- Őszintén be kell ismernem, hogy Lámpás ritka okos egy dög és néha tökéletesen ignorálja a régi, jól bevált trükköket. Ravasz, konspiratív és firnyákos... persze azért egy kedves jószág, és esküszöm minden sárkány szent nevére, hogy nem fogja megharapni. Felelősséget vállalok bármiféle sebesülés esetén.
Lámpás közben felhagyott öreg ízületeinek karbantartásával, és visszahuppanva a hátsójára megint Soenéket figyelte élénk, de gyanakvó érdeklődéssel. Látszott rajta, hogy nem csak tudja, hogy meg akarják vesztegetni, de egyenesen el is várja, hogy ezt tegyék.
Ha Airien felé veszi az irányt, mozdulatlanul, fensőbbségének teljes tudatában marad a helyén, úgy szemléli a leányt, mint egy éltes anyacsászárnő, aki elé idegen ország követe járul. És bizony, jól teszi az a követ, ha semmi kellemetlent nem tartogat az uralkodó számára.

Airien - Az ég két lámpása

Bár Airien előre figyelmeztette, Soen olyan sebesen sápadt le a megvető hang hallatán, mintha az imént közölték volna vele, hogy sajnálatos módon üszkösödik a lába, és legjobb lesz tőből levágni. Az első döbbenet után a férfi fülei pompás bíborszínbe borultak, majd felháborodott horkantással a fejébe nyomta tollas kalapját, és úgy meredt Airien után, mintha szíve szerint hozzávágna valami nagy és nehezet a lányhoz, csak épp nem akadt semmi olyasmi, ami kézre állna.
Majd dohogva, magában átkozódva, talán kicsit túlzott átéléssel visszarogyott az világot jelentő deszkákra, és utálkozó pillantást vetett úgy nagy általánosságban az utca népére. Tekintete épp csak átsuhant a Lámpás névre hallgató kaptárfosztó felett, akit bizony, egy hangyányira kimozdított a ribillió kényelmes apátiájából.
Airien taktikázása úgy tűnt sikerre vezet: legalábbis Lámpás nem harapta meg, amikor letelepedett a közelében. Az eb ugyan csak lopva, szeme sarkából figyelte a lány ténykedését, de tagadhatatlanul figyelte.
Mivel még igen közel voltak a laederrani portálhoz, a járókelők többsége Airien honfitársa volt, s mint olyan erősen muzikális alkat. Csakhamar egy tucatnyi aranypénz csillogott a különös fejfedőben, bár volt egy férfi (hátán egy méregdrága areniori tizenhéthúros udvari kobozzal) aki csak azért állt meg, hogy kritizálja Airien kéztartását.
Lámpás mozdulatlanul várta ki az első dal végét, csak azután fogott bele egy jóleső vakarózásba. Mintha hozzászokott volna, hogy nem illendő dolog szőr és karom sercegésével aláfesteni más játékát. Mikor a bolhászkodással végzett, felkelt, lustán nyújtózott egyet, majd beleszimatolt Airien sapkájába, mintegy megszámlálva ezzel a bevételt.
Soen nevének említésére a kaptárfosztó ösztönszerűen felkapta a fejét, majd hátrasunyva a füleit igen fenyegető pillantást vetett az utca túlvégén felállított színpadra.
Miközben Airien igyekezett meglágyítani a vén kutya szívét, a színészhez két magas, jól öltözött férfi szegődött. A tömegtől nehezen lehetett kivenni, de az egyikük vörös lobonca és élénk színű kabátja laerre engedett következtetni. A másik alak alacsonyabb volt, haja teljesen fehér, bár nem tűnt öreg embernek. Fojtott, indulatos párbeszéd zajlott, Soen most nem csak tettetett felháborodástól volt sápadt.
Lámpás látványosan elfordította a fejét gazdája irányából, és inkább Airient méregette. Végül, nagy kegyesen előrenyújtotta a fejét, amolyan "tessék, leányzó, ha már ennyit fáradoztál, igazán megengedhetek annyit, hogy meglapogasd a fejemet" módon.

Airien- Az ég két lámpása

A vén kaptárfosztó elégedetten dőlt bele a simogatásba, mintegy elfogadva a neki kijáró uralkodói hódolatot. A legtöbb kutyafélével ellentétben Liemment teljesen figyelmen kívül hagyta: vagy túl öreg és vaksi volt ahhoz, hogy észrevegye, vagy egyszerűen nem tartotta méltónak arra, hogy foglalkozzon vele, pláne, hogy prédának tekintse.
Ahogy Airien figyelme a színpad felé terelődött, és a két férfit kezdte szemügyre venni, Lámpás halkan, de meglehetősen vészjóslóan morogni kezdett. A beszélgetés odaát láthatóan nem ment könnyen: Soen sápadtsága lassan a múlté lett, helyette halovány pír kúszott fel az arcán, barátságos vonásai pedig pillanatról pillanatra jobban megkeményedtek. Most már pár szófoszlány is áthallatszott.
- ... lehetetlen fenntartani...évek óta.. adóügyek... lássa be... - érvelt nyugodt hangon a laer. Nem emelte fel a hangját, így a szavai elvesztek a tömegben, bár látható volt, hogy feszült, és csak az önuralma tartja vissza attól, hogy kiabáljon.
- ..Ostobaság...Meg fogja bánni.. a nyakasodása nem vezet... - hadarta indulatosan a domhani, időnként társa szavába vágva. Majd közelebb hajolt a színészhez, és suttogva mondott neki valamit. A tollas kalap alatt úgy villant meg erre a sárgás szempár, mint egy bozótból előbukkanó aranyleopárdé.
-  Ezredszerre mondom, hogy nem! NEM ADOM EL! - pattant fel Soen, majd indulatosan hátat fordított a két férfinak és a színpad mögött magasodó épület ajtaja felé vette az irányt.
Ahogy Airien elindult volna a színpad felé, Lámpás azonnal felugrott és megkapta a csizmaszárát. Nem harapott, egyszerűen csak jelzésértékűen fogta a lány bokáját, közben fenyegetően (vagy figyelmeztetően?) morgott.
Pár szívdobbanással később Airien láthatta, ahogy a jól öltözött laer férfi intésére két kadmet bukkan elő a szemközti utcácskából, és Soen után indulnak. Mindkettő hangtalanul lépkedett, súlypontjuk végig alacsonyan, mintha támadástól tartanának, vagy támadásra készülnének. Az egyik hátán keresztbe osuanok villogtak, a másik övébe terelőkorbácsot tűztek.
A  hatalmas épület főbejárata mellett volt egy jelentéktelen, kisebb ajtó is: ahogy korábban a színész, a két férfi is ott tűnt el.