Re: Utak és utcák

**Severtir** Hétf. Júl. 17, 2017 9:31 pm

Aishan Sar - Majd megadom holnap

A léptek megálltak. Méghozzá pontosan a visszahajtott pinceajtók előtt. Majd csend. Senki nem mozdult se kint, se bent. Reley közvetlenül az íróasztal előtt dermedt szobor merevvé. Mert ugyan Aishan jelzését látta, de inkább csak megrázta a fejét és mutató ujját a szájához illesztette, jelezvén, hogy szerinte bizony jobb szimplán csendben maradni, mint lépések zajával a figyelmet felkelteni.
Hosszúra nyúlt a csend, kínosan hosszúra. Reley nem mozdult és az utcán álldogáló illető is egy helyben maradhatott, mert távolodó lépetek zaját nem hallhatták, bárhogy is hegyezték a fülüket. Majd hirtelen feltárult a pince ajtó, és az éjszaka fénye beszivárgott a pincébe.
- Jól van, most már elég volt Reley. Gyere ki nyugodtan, a testőrödet pedig hagyd csak, hadd szórakozzon a játék íjjával. - Határozott hang csattant az éjszakában. Az egyetlen gond az volt, hogy Aishan nem látta a tulajdonosát. Reley arckifejezését tekintve, ő se látta a rejtélyes beszélőt. A bevetülő gyenge fény se vetett árnyékot a homályos lépcsőkre. - Intézzük el ezt férfiak módjára. Úgy még megmentheted a maradék kevéske becsületedet.
Reley végre felhagyott a szoborsággal. Önérzetesen rántotta helyére fekete lebernyegét, ami alighanem külön életet élt, vagy ólomsúlyokkal volt tele, hogy sosem maradt a helyén, majd peckesen közelebb sétált a lépcsőhöz.
- Rendben van, Karamar, intézzük el úgy, ahogy szeretnéd. Már nincs értelme futnom, és ami azt illeti kedvem sincs. -Reley eközben Aishanra emelte a pillantását, és finom, irodai munkához szokott kezeivel bőszen mutogatott a lépcső mellé, egy sötétebb sarokba. Az árnyék nem takart nagy helyet, de épp eleget, hogy Aishan guggolva beférjen.
- Na ne nézz már ilyen surmónak Reley. - szólt vissza a testetlen alak- Tudom, hogy ott az a hórihorgas alak veled, és azt is tudom, hogy íj van nála, hallottam ahogy felhúzta az ideget. Úgyhogy vagy gyorsan leszereled a fickót, vagy innen helyből nyársaltatlak fel Tulerollal.
- Jó, jó, persze-persze. - replikázott Reley. Aishan felé pillantott és megrázta a fejét, majd egy ujját feltartva, türelemre kérte a seguthot. - Rendben Vrakt, ennyi volt. A jussodat természetesen megkapod. - Beszélt a levegőbe, majd az egyik fegyveres ládához lépett, és egy Aishanéhoz hasonló számszeríjat húzott elő. A seguth felé kacsintott, dörmögött maga elé egy keveset szándékosan elmélyített hangon, majd a lépcsőhöz lépett. A következő pillanatban felrepült a számszeríj és az utca szinten a földre puffant.
- Most már jöhetsz Karamar. - Szólt fel szilajul Reley és elővont egy karcsú vívótőrt a köpenye alól.
A lépcsőn végre megjelent a rejtélyes Karamar árnyéka. És a két keskeny ikerkésé is, mit a kezében tartott.

**Airien** Vas. Júl. 30, 2017 4:42 pm

Airien: Az ég két lámpása

Nem tudom, hogy Lámpás rám morog-e, vagy a két... khm... Úriemberre. Remélem, hogy még akkor sem akar majd megharapni, ha esetleg tényleg rám morcos, de igazság szerint jelenleg jobban érdekel a tér túlfelén folyó beszélgetés. Erősek fülelek, hogy minél több mindent elkapjak a vitából, de a vásártér zsivaja nem könnyíti meg a dolgomat. A laer erőltetett nyugalma mindenesetre nagyon ismerős otthonról. A bátyjaim vágtak mindig pont ilyen arcot, ha nagyon igyekeztek visszatartani a laestatot egy beszélgetéstől. Mivel nem ismerem a fickót, nem tudom, mennyi a tűréshatára, de az legalább biztos, hogy van önkontrollja. Nem fog átváltani laestatba, nem hagyja magát addig dühíteni. Legalábbis nagyon remélem. Szinte oda sem figyelve vakargatom tovább Lámpás füle tövét.
~ Szóval arról van szó, hogy Soen úr nem akarja eladni a... Színházát? Mondjuk, hogy a színházát. De nagyon rosszul áll anyagilag. ~
Már éppen indulnék, amikor Kaptárfosztó Hercegnő megfogja a bokámat. Lenézek rá, nem tudom, hogy a figyelmeztető morgás fenyegetést vagy intést takar. Megtorpanok, de amikor látom a két fegyverest Soen úr után osonni, nem tudok tovább várni. A laestat kölcsönadja a tüdejét és a torkát, hogy Lámpásra mordulhassak, dühösen és fenyegetően, mint a távoli mennydörgés.
- Ha te a farkadat behúzva el akarsz sunnyogni, miközben a társadat lehet, hogy éppen megölik, akkor csak tessék. Gyáván meghátrálni mindig könnyebb, mint kiállni azok mellett, akik fontosak nekünk. Én viszont a magam részéről megyek és megpróbálom mindannyiunkat kihúzni a pácból sérülés nélkül.
Azzal elhúzom a lábamat, óvatosan, nehogy a bokám - vagy akár Lámpás fogai - megsérüljön. Gyors, de még kényelmes léptekkel átvágok a téren, hogy a laer meg a domhani elé álljak. Bájos, ártatlan mosolyt varázsolok az arcomra, olyat, mint amikor Anyát győzködtem arról, hogy semmi közöm nincs azokhoz a bizonyos eltűnt gurgalmás gyümölcskosarakhoz. És elhitte.
- Jó napot, uraim! - köszönök vidáman.
- Nem tudják esetleg, hogy hol találom az igazgató urat? - intek a málladozó épület felé. Nincs konkrét stratégiám, de remélem, hogy sikerül kihoznom a helyzetből a legjobbat...

**Gemorick** Szer. Aug. 02, 2017 9:48 pm

Airien- Az ég két lámpása

Lámpás nem tiltakozott tovább, halk horkantást hallatva elengedte a csizmát. Köszöni szépen, ő figyelmeztette Airient, és ha a lány úgy dönt, ajtóstul ront a veszélybe, áldása rá. Majd küld virágot a temetésére. Legalábbis effélék látszottak a kutya szemében, mielőtt sértődötten lehuppant a korábbi helyére és tüntetőlegesen a tömeget kezdte pásztázni.
De hol volt már addigra Airien?
Az utca túloldalán, a színpad mellett és épp akkor perdült a két különös úriember látószögébe. Megjelenése rövid zavart okozott, de ez alatt volt ideje felmérni egymást a feleknek.
A laer jó egy fejjel volt magasabb Airiennél, világos rézvörös haját szigorú fonatban kötötte hátra, szemeiben zöld és barna pászmák mosódtak össze - meleg tekintetet feltételezne ez a kombináció, de a férfiből inkább ridegség sugárzott. Ruháiról üvöltött, hogy méregdrága, méretre szabott darabok, bőréről pedig sütött, hogy csak elvétve látta a napot. Airien biztosan hallott korábban is arról, hogy számos laer család tett szert elképesztő vagyonokra Domhanon, és költözött át a köztes világba, hogy ott főúri életet éljenek és vasmarokkal uralkodjanak a kereskedelmen. Úgy fest, egy ilyen alakkal hozta össze a sors.
A domhani alacsonyabb figura volt, és társával ellentétben nem úgy festett, mintha egy ősi kúria arcképcsarnokából szökött volna. Ellenben széles vállakkal rendelkezett, kiugró homlokeresszel, ami alól ravaszul ragyogott elő világoskék szeme. Mind a ruhája, mind seszínű haja katonás rendben volt tartva, de minden fényűzés nélkül - ennek ellenére érződött, hogy ő sem egy egyszerű tótumfaktum.
Miután vége szakadt a kölcsönös méregetés pár röpke pillanatának, a laer válaszolt.
- Üdvözletem, kisasszony. - szólt barátságosnak szánt hangon. S mivel ő is Laederran szülöttje volt, bizony, ez a két szó valóban bizalomgerjesztőnek hatott. - Mi is a direktor urat várjuk, üzleti ügyben.
- De úgy fest betegeskedik. Vagy csak nem méltat minket arra, hogy fogadjon- vakkantotta közbe a domhani, tökéletes faarccal.
A laer arca meg sem rezzent, ellenben kissé meghajolt.
- Antasilaer Iverisian vagyok, az úr pedig a barátom, Goren Savarin. Kegyed milyen ügyben keresi a jó Soren mestert?

[ Nno, végre idejutottam válaszolni =D ]

**Airien** Szer. Aug. 02, 2017 11:05 pm

Airien - Az ég két lámpása

Máskor talán még meg is illetődnék ennyi előkelőségtől és drágaságtól, de most annyira lefoglal az előttem álló probléma, hogy nincs időm ilyesmikkel foglalkozni. A laer hozzám hasonlított méreteit fel sem veszem, hiszen otthon mindenkitől ezt szoktam meg. Melegen felmosolygok rá, hátha sikerül kiolvasztanom azokat a fagyos szemeket. Az, hogy a domhani alacsony, sokkal zavarbaejtőbb, elsőre kicsit nehéz is viszonyulnom hozzá. Az anyanyelvem zöngéit hallva akaratlanul is még melegebbé válik a mosolyom. Itt olyan sokan beszélnek keményen és durván! Olyaan hallgatni őket, mintha folyamatosan sértéseket vágnának egymás fejéhez, pedig csak egyszerűen beszélgetnek.
A domhani közbeszólására ártatlanul, értetlenkedve elkerekítem a szemem.
- Valóban? Mintha az imént épp önökkel láttam volna beszélni az igazgató urat, ezért is önöknél érdeklődtem a holléte felől...
Meglepetten pislogok, miközben titkon örülök a sok "ártatlanság haladóknak" óráért, amit otthon vettem - egyenesen az Élettől merítve. Ha meg tudtam győzni egy bestiális, szkeptikus, éles eszű és mogorva nagynénit, aki születésemtől fogva ismert, akkor talán a két idegen sem lát át rajtam olyan könnyedén. Persze tévedhetek is. Lehet, hogy az üzleti élet megtanította őket a hazugságdetektálás fortélyaira. Bár eddig egy fia hazugságot sem mondtam.
A bemutatkozásra viszonozza a meghajlást.
- Airien Faelon, szolgálatára. Nemrég érkeztem Laederranról, és az igazgató úr volt olyan jó, hogy munkát adott. Meglepő, hogy milyen jól lehet keresni errefelé!
Liemmen ezt a pillanatot választja, hogy ismét kibukkanjon a ruhám redői közül. Barátságos tekintettel fürkészi a két idegent, főleg a zsebeiket, hátha akad a számára valami harapnivaló A kis haspók.

**Gemorick** Csüt. Aug. 03, 2017 9:13 pm

Airien- Az ég két lámpása

Antasilear uram egy pillanatra sem jött zavarba. Ha Airien kisasszonyos ártatlanságból volt mester, ő bizonyára zökkenőmentes hazudozásból vett órákat.
- Valóban. - erősítette meg a lány szavait egy halvány mosollyal és egy apró biccentéssel. - Volt szerencsénk pár szót váltani vele, de megkérte, hogy várjunk itt, amíg ő előkeríti az ügyünkhöz kapcsolódó dokumentumokat odabent.
- Mhm. - morrant közben Goren, egyre bizalmatlanabbul méregetve Airient. - Aztán elfelejtett kiküldeni valakit értünk, vagy csak kisurrant a hátsó ajtón. Elvégre ilyenek ezek a komédiások, nem?
- Talán kicsit túlzás lenne ennyire általánosítani. - csitította elnézően a társát a laer.
Airien bemutatkozására a két férfi ismét meghajtotta magát. Goren inkább csak a fejével biccentett, és közben a tekintete egyre a lányra tapadt. Érezhetően nem áldották meg olyan diplomatikus képességekkel, mint Anrasileart, aki ismét bravúrosan rezzenéstelen arccal reagálta le az elhangzottakat.
- Ez valóban Soen mesterre vall, igazán figyelmes úriembernek ismertem meg. Netalán már szerződtette is a társulatába? Felteszem a kisasszony kiváló zenész. - intett tekintetével a mandolin felé. - Domhanon nagy keletje van az ilyen szórakozásnak.
Goren szája szegletében sötét, cinikus félmosoly villant fel.
- Persze, ha kicsit jövedelmezőbb munkára vágyna, csak forduljon hozzám a kisasszony teljes nyugalommal. Egész biztosan ki tudnék találni valami testhezállót.
Liemmen ezt a pillanatot választotta arra, hogy előbukkanjon, s erre bizony Goren uram tekintete erősen elfelhősödött. Hangot nem adott, de ajkai némán artikulálták a "patkány" szót. Antasilear, bár észrevette társa irtózását, nem utasította rendre, sőt tudomást sem vett róla.
- Bájos. - nyugtázta egy üres mosollyal, és már épp belefogott volna valamibe, mikor tompa, csörömpölő hang ütötte meg a fülüket. Egyértelműen a színházból szűrődött ki, és leginkább úgy hangzott, mintha valakik éppen magatehetetlen színháztulajdonosokat csapkodnának bútorokhoz. Különös egy hanghatás volt.
- És mondja, nem kellemetlenkedtek a vámnál? A saltusiak hajlamosak a túlkapásokra. - csevegett tovább a laer, látványosan tudomást sem véve a dulakodás letagadhatatlan hangjairól. Eközben Goren, végig úgy mozdulva, hogy Airienen tartsa a szemét, a lány és a bejárati ajtó közé helyezkedett.

**Airien** Csüt. Aug. 10, 2017 7:35 pm

Airien - Az ég két lámpása

Egyre növekvő elismeréssel tekintek Antasilear úrra. Bár nem tetszik különösképpen a modora, művész abban, amit csinál - és én a művészeket nagyra becsülöm.
- Értem - biccentek mosolyogva - Ezek szerint odabent találom?
Goren úr durva közbeszólására kissé megbántva ránézek. Méghogy "ezek a komédiások"! Főként azután pimaszság ilyet mondani, hogy közöltem velük, miszerint Soen úr alkalmazásában állok. Antasilear urat jóval több diplomáciai érzékkel áldották meg, komolyabb és sokkal érdekesebb ellenfél, mint azt előre sejtettem. Jólesőn megbizserget a tudat, hogy egy igazi mesterrel akaszthatok bajszot. Csak domhani társának modortalan megjegyzései rontják el kissé a játékunk jó ízét.
Ami a munka pontos mibenlétét illeti, nagyvonalúan nem részletezem a dolgot. Eddig tulajdonképpen még egy hazugság sem hagyta el az ajkam, és szeretném, ha ez így is maradna.
- Nos, egyelőre csak amolyan kisegítőként vagyok jelen Soen úr mellett - biccentek Antasilear úrnak - És nem mondanám magam kiváló muzsikusnak. A tanoncéveimet kezdtem meg épp. De minden vágyam, hogy igazi mester lehessek.
Ami az ajánlatot illeti, nagyon komolyan elgondolkozom rajta. Kedvelem Soen urat és szeretnék neki segíteni, de ha meg lehet oldani, nem kívánom elszalasztani ezt a remek lehetőséget sem. Lehet, hogy Antasilear úr nem éppen jó ember, de minden bizonnyal érdekes, ráadásul az öltözéke arra enged következtetni, hogy igencsak jó kapcsolatokkal büszkélkedhet.
- Nos, nekem elég annyi jövedelem, amiből meg tudok élni - válaszolom végül - de minden munkára, ahol tanulhatok, nyitott vagyok. Köszönöm a kedves ajánlatot, valószínűleg élni fogok vele.
Liemmen ekkor bukkan elő ruhám redőiből, és Goren úr másodszor is sikeresen megsért, amikor lepatkányozza a kis keszekászt. Micsoda kellemetlen, tudatlan fráter! A laer újfent úri eleganciával teszi meg nem történtté a sértést, és éppen valamit elkezdene magyarázni, amikor igencsak aggasztó zajok ütik meg a fülemet. Lejárt az időm. Engedem, hogy az ijedtség kiüljön az arcomra, miközben az agyam sebesen forog, próbálván megfelelő megoldást találni. A laestat reménykedve szimatol bennem, érzem, ahogy a mellkasomban fölhorgad a vadállati erő. Rég volt már, hogy utoljára teljes alakjában kiengedtem, és most reménykedve sugallja nekem, miszerint egy erősebb testtel megvédhetném azt, akit szeretnék. Bár csábító az ötlet, elvetem. Egyrészt nem vallana jó modorra szörnyeteg alakban randalírozni a megérkezésem napján, másrészt a legkevésbé sem lenne diplomatikus, harmadrészt két jól képzett ellenfél akár meg is sebesíthetne, negyedrészt éppen egy másik laer előtt állok. Mindez a másodperc törtrésze alatt fut végig a gondolataimon, miközben nem kerüli el a figyelmemet Goren úr helyezkedése, illetve Antasilear üres fecsegése. Én nem húzom tovább az időt.
- Nem hallották? - kérdezem kissé rémülten - Valami gond van odabent! Lehet, hogy betörők?!
Ekkor azonban bevillan a laer egyik félmondata: "A saltusiak hajlamosak a túlkapásokra".
- Hozok segítséget - jelentem ki, majd villámgyorsan a piac felé veszem az irányt, úgy helyezkedve, hogy egyik úrnak se legyen esélye elkapni. Kétségbeesetten kerülgetem az embereket, és az első saltusi rendfenntartót megszólítom.
- Elnézést... Odabent, abban a romos épületben... Azt hiszem, betörtek, és éppen a direktor úrral verekednek. Kérem segítsenek!
Ennél többet nem tudok tenni, hiszen nem vagyok hős, de még csak harcos sem. Remélem elegendőek lesznek egy egyszerű zenész tettei is...

//Bocsánat a hosszú reagidőért//

**Gemorick** Vas. Aug. 13, 2017 10:55 am

Airien- Az ég két lámpása

- Nem hiszem, hogy bet.. várjon már, hova szalad?! - kiáltotta Airien után Goren, de a fürge laer leány addigra már túl távol került ahhoz, hogy elkaphassa - pedig az, ahogy ujjai önkéntelenül ökölbe szorultak és izmai ugrásra készen megfeszültek egyértelműen mutatta, hogy szíve szerint a szökevény után eredne.
Airien futtában még halhatta, ahogy Antasilear próbálja lecsillapítani a társát, aki az észérvekre vaskos, domhani káromkodásözönnel felelt. Hangja még egy jó darabon halható volt, aztán áldásosan beleveszett a vásárlóutca morajába.
Szerencsére saltusi posztok szinte minden nagyobb kereszteződésben voltak - Domhan fekete köpenyes rendfenntartói a déli melegtől kissé fáradtan pásztázták a tömeget, időnként ásítoztak, a többiekkel beszélgettek saját karcos, durva hangzású nyelvükön.
Az első csapat, amibe Airien belefutott öt főt számlált - Két fiatalabb, vele egy idősnek tűnő suhancot, akiknek még alig sarjadt a bajsza, egy sebhelyes alakot, akinek több ujja mellett a fél szeme is hiányzott, egy középkorú férfit, akinek a mellkasán ragyogó ezüst sziklaorom jelezte, hogy magasabb rangú tiszt, és egy éltesebb fickót, aki szinte már állva aludt, széles karimájú kalapját szemébe húzva.
Airien felbukkanása kissé kizökkentette őket az általános apátiából. Az amúgy vészterhes hír hallatára egytől-egyig felélénkültek, mintha a színházban folyó verekedés lenne az első dolog, amiért érdemes volt aznap felkelni. Minden lázas izgalommal égő szem az öreg katonára szegeződött, aki hátratolta a kalapját, és megvakarta őszülő halántékát.
- Mothk menj vissza Pravick őrkapitányhz jelenteni, hogy leléptünk pár percre. - kezdte ráérős nyugalommal, miközben a hátára vetette kopottas puskáját - Hrevich, te maradsz a poszton.
A két ifjonc olyan arcot vágott, mintha éppen háromnapi kurtavasra ítélte volna őket az előljárójuk.
- Na most kislány - pillantott fel Airienre, miközben gyors léptekkel megindult a jelzett irányba. Bár jó két fejjel alacsonyabb volt a lányál, ez láthatóan nem zavarta meg méltóságában, sem abban, hogy következetesen kislánynak nevezze- Hagy halljam, mi is történt? Betörtek az öreg Lámpás Színházba? Látta talán? Kik voltak? Hányan? Milyen fajúak?
Közben a két másik tiszt menet közben ellenőrizte a puskáját - Airien láthatta, hogy az egyikben vörös, rubinthoz hasonló kő fénylik, a másikban élénk, fehérbe hajló kék kristály. A két férfi váltott pár szót a saját nyelvükön, miközben a félszemű gyanakvóan, a tiszt pedig érdeklődve méregette Airient. Amint a vezetőjük megkapta a szükséges válaszokat, a sebes sétából futásba váltottak, így a kis menet villámgyorsan elérte a színházat - sokat segített, hogy a saltusiak láttára a tömeg előzékenyen kettévált. Mire a színpadhoz értek, Antasilearnak és goromba barátjának már hűlt helye sem volt - ellenben az épületből még mindig dulakodás hangjai szűrődtek ki, immár kutyaugatás félreismerhetetlen hangjaival keveredve.

[ Semmi gond, megérte várni a válaszra c: ]

**Airien** Vas. Aug. 13, 2017 3:08 pm

Airien - Az ég két lámpása

~ "Nem hiszem hogy betörők", mi?! Nem hiszi, mert pontosan tudja, hogy felbérelt verőlegények ~ füstölgök magamban Goren úr egyértelműen ostoba ködösítésén. Persze nem sokáig törődök a dologgal, minden energiámat a magam által kitűzött feladat megoldására fordítom. Persze ez sajnos azt is jelenti, hogy nem csodálhatom több ideig a domhani meglepődött, dühös grimaszát, de hát egy ember megsegítéséért gyakran áldozatokat kell hozni. Miközben a piaci áradatot kerülgetem, még elkapok pár szót Antasilear úrtól, ahogy csillapítani próbálja társát, majd egy durva nyelvű szóáradatot Goren úrtól. Bár számomra a domhani mindig úgy hangzik, mintha az emberek szitkokat vágnának egymás fejéhez, most valóban hamisítatlan káromkodást hallok. Bár elég jól beszélem a nyelvet, a felét sem értem meg annak a válogatott lelki szennynek, amit az úriember - hihetetlen szókincsről téve tanúságot - a laerre zúdít.
Nem vagyok biztos benne, hogy úgy általában szeretnék ilyen szigorú rendfenntartói felügyelet alatt élni, mint amit eddig errefelé tapasztaltam, de most kifejezetten jól jön a saltusi posztok kiváló és sűrű elhelyezkedése. Akikhez odarohanok, öten vannak. Bár sokat hallottam már a saltusiakról, valahogy nem tudom komoly békebírónak látni a két, velem nagyjából egyidős suhancot, akik unatkozva támaszkodnak egy falhoz. Ha találgatnom kéne, inkább mondanám őket magamfajta tanoncoknak, mintsem fejvadászoknak. A másik három illető marcona külsején ezzel szemben azonnal látszik, hogy tapasztaltak már egyet s mást - főleg az a szerencsétlen, akinek több ujja és egy szeme is hiányzik.
És ez a zord csoport úgy viselkedik a verekedés hírére, mint egy csapat keszekász, ha szárított gurgyökeret csörget meg valaki a közelben. Milyen emberek ezek?! Ráadásul az öreg, szemmel láthatólag rangidős katona olyan ráérősen és nyugodtan kezd el intézkedni, hogy legszívesebben sikítanék. Lehet, hogy szegény Soen urat épp eszméletlenre verik, és az a legnagyobb gondjuk a drágalátos rendfenntartóknak, hogy a kölköket ne engedjék még a baj közelébe sem. A laestat legszívesebben kitörne, üvöltéssel és éles karmokkal nyomatékosítva a szavaim, de nyugalmat erőltetek magamra. Az öreg biztos nem véletlenül tett szert ilyen tiszteletre a többiek között, ráadásul bizonyosan jobban ismeri az ilyenkor bevett eljárást meg a legcélravezetőbb módszereket. Amikor végre kérdez, készséggel válaszolok. Nem egyszer hallottam már a "kislány" becézést az idősektől, bár kissé mulatságosnak találom, hogy ez esetben az idős alig ér a mellkasomig.
- Soen úr összeveszett két másik úrral. Miután feldúlt arccal bement a színházba, két kadmetet láttam utána menni, majd nem sokkal ezelőtt dulakodás hangjait hallottam a színházból. Az egyik kadmet hátán két egyenes penge volt, a másiknál meg valami korbácsszerűség - foglalom össze a dolgot, amilyen tömören és velősen csak tudom, miközben könnyedén lépést tartok a saltusiak rövid lábaival. Amikor odaérünk, meglepve hallom a kutyaugatást. Szemernyi kétségem sincs afelől, hogy Lámpás, az öreg kaptárfosztó mégiscsak segít a gazdájának - hiába próbálja tagadni, valószínűleg kipróbált, régi, erős barátság fűzi Soen úrhoz... Csak egyiküknek se essen baja!

**Gemorick** Hétf. Aug. 14, 2017 10:14 pm

Airien- Az ég két lámpása

Soen neve nagyon furcsa hatással volt a saltusiakra. A rangidős tiszteletparancsoló terjedelmű szemöldökei összeszaladtak, a fiatal tiszt sikertelenül próbált elnyomni egy fáradt sóhajt, a félszemű pedig sötéten elmosolyodott, mintha Airien akaratlanul egy saltusiak közti benfentes viccre utalt volna.
- Mindent értek. - biccentett az öreg.- Wavreg, Ihdr! Ez alkalommal kadmetek, úgyhogy nincs finomkodás.
A két saltusi egyként bólintott, a félszemű pedig látható elégedettséggel rántotta szorosabbra a fegyverszíját, mielőtt futásnak eredtek a színház felé.
Az épület mellékbejárata még mindig nyitva állt, bár ideges bámészkodók gyűrűje vette körbe. Laer és domhani háziasszonyok találgatták suttogva, mi folyik odabent, pár utcagyerek sertepertélt a lábak között, és próbált a vélt látványosság közelébe jutni. A saltusiak közeledtére úgy rebbentek szét, mint a molnárkák, ha követ dobnak közéjük.
- El az útból! A területen a Lovagrend folytat hadműveletet, ne akadályozzák a munkánkat! - darálta a fiatal tiszt kötelességtudóan, pedig már mindenki jó tíz lépésnyire eltávolodott a fekete köpenyeges csapattól.
A csapatvezető és a félszemű meg sem állt foglalkozni a bámészkodókkal: egymást fedezve, puskáikat készenlétbe tartva vetették magukat az épületbe.
A tiszt -Wavreg vagy Ihdr, ki tudja melyik névre hallgat a kettő közül- még egy gyors pillantást vetett Airien felé.
- Javaslom maradjon kint, kisasszony. - villantott fel egy futó mosolyt, vagy a társai után sietett.
A következő pillanatban a benti csatazajt túllicitálva recsegős saltusi akcentusú hang tört elő a kiváló akusztikájú épületből.
- Kardokat eldobni! A lovagrend nevében felszólítunk a megadás... ááh, bakker, tudom, hogy ne érdekel, de vannak formalitások, mielőtt szétverjük a képeteket!
- PAR LAKARAN!
És dörrenés.

**Airien** Szer. Aug. 16, 2017 7:51 pm

Airien - Az ég két lámpása

Talán nem kéne, de meglep, hogy a saltusi rendfenntartók szemmel láthatólag ismerik Soen urat. Ezek szerit a színház körüli adás-vételi huzavona már tart egy ideje, és eddig is hasonló udvariatlan hangnemben zajlott. Kissé lelomboz a tény, miszerint Antasilear úr már régebben is folyamodott efféle durva eszközökhöz. Talán butaság, de a fejemben valahogy nem fér össze a "nemes" laer kifinomult agressziója egy hasonló, nagyon is prózaian goromba gesztussal.
~ Persze az is lehet, hogy ez az ötlet Goren úr fejéből pattant ki. Tőle inkább várná az ember a hasonló banális rábeszélési taktikákat... ~
Akár így van, akár úgy, Soen úr helyzete mindenképp erősen felhős, Antasilear pedig semmiképpen sem egy kedves illető. De legalább érdekesen nem kedves. Ez is valami, nem?
Érdeklődve, borzalommal vegyes izgatottsággal figyelem a kis saltusi csoport ténykedését. Lenyűgöző a hatékonyságuk, amint az a tény is, hogy mennyire köztiszteletben állnak. Senki sem meri vagy akarja megzavarni a komoly kis kompániát, nem is lenne szükség a hivatalos hangvételű tömegoszlató frázisokra.
A tiszt javaslatára kint maradok, a többi bámésszal egyetemben, akik valami szaftos pletykára lesnek, vagy egyszerűen csak mentek, amerre a tömeg sodorta őket. Többen is kíváncsian bámulnak rám, suttogva böködik egymást, de senki sem támad le - még - némi információ reményében. Az, hogy tudom, mi zajlik a színházban, kiemel a tömegből, s én talán büszkén viselném a fontosság és jól értesültség glóriáját, ha nem azzal lennék elfoglalva, hogy Soen úrért aggódjak. Liemmen, mintha csak megérezné a vívódásomat, vigasztalóan a nyakamhoz bújik. Ettől muszáj egy kicsit elmosolyodnom. Ahogy ujjaimat a keszekász puha bundájába fúrom, érzem, hogy a feszültségem egy része elszáll. A saltusiaknak nem véletlenül van olyan jó híre. Biztosan képesek megoldani a problémát a lehető leggyorsabban, a lehető legkevesebb személyi sérüléssel, már ha a kadmeteket nem számítjuk. Egy pillanatra némi lelkiismeret-furdalást érzek az ismeretlen harcosok iránt. Felbérelték őket valamire, erre én puskás saltusiakat zúdítok a nyakukba.
~ De az biztos, hogy nem kedves és törvénytisztelő emberek ~ vigasztalom magam, meglehetősen eredményesen.

Ajánlott tartalom